Ipar Napjai: egységesen jelennek meg a pécsi szereplők Budapesten
2019. május 13. hétfő 13:18

Az ipari ágazat szereplői egy időben, egy helyen jelennek meg május 14. és 17. között az HungExpo Budapesti Vásárközpontban az Ipar Napjai 2019 rendezvényen. A szakmai kiállításon idén az egyik legnagyobb standdal Pécs vesz részt. A pécsi önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint hét helyi ipari vállalkozás közösen mutatkozhatnak be. A közös megjelenés ötletadója és kezdeményezője a pécsi önkormányzat volt.
Mindennek kapcsán számoltak be a felek a részletekről újságíróknak hétfőn a pécsi városházán.
Páva Zsolt polgármester elmondta: a baranyai megyeszékhelyen évek óta igyekszik a lehető legszorosabb mértékben együttműködni az önkormányzat az egyetemmel, az iparkamarával és a gazdasági élet szereplőivel. Többek között ezen kapcsolatoknak is köszönhető, hogy a közelmúltban több új nagy foglalkoztató is megjelent vagy a jövőben letelepül a városban, s a helyi gazdaság eredményesebbé vált, mint korábban.
Kitért rá: a kollektív megjelenés célja Pécs város műszaki portfóliójának bemutatása az ipari termékektől és szolgáltatásoktól kezdve, a K+F+I együttműködési lehetőségeken át, a munka és képzési kínálatig. A kollektív standmegjelenéssel továbbá szeretnék erősíteni a társkiállítók közötti kapcsolatokat és hangsúlyozni a meghatározó városi szereplők partnerségét.
- A részvétellel be szeretnénk mutatni a hazai és nemzetközi beruházóknak a Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkját, az ország egyik legszélesebb oktatási portfólióját, a városban jelen lévő sokrétű és minőségi beszállítói hátteret, dinamikusan fejlődő K+F+I bázist, valamint Pécs magával ragadó kulturális és történelmi sokszínűségét is - mondta a városvezető.
Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról szólt, hogy a mostanihoz hasonló egységes fellépések jól szolgálják a megyeszékhely és Baranya országos átlaghoz való felzárkózásával kapcsolatos közös küzdelmet.
Gábriel Róbert, a PTE rektorhelyettese kiemelte: évek óta egyre több területen, s egyre mélyebb formában alakultak ki együttműködések az egyetem és a gazdasági szereplők valamint az önkormányzat között. Üdvözölte, hogy mindezek az erőfeszítések már komoly eredményekkel jártak, s a kiállítás éppen az ilyen lehetőségek számának növekedését hozhatja. Leszögezte: a PTE minden olyan együttműködésre nyitott, amely a város és a megye gazdaságát szolgálja.
Jenei Zoltán, a PTE kancellárja azt mondta, Pécs büszke lehet arra, hogy az elmúlt években a felek összefogása példaszerű, hiszen a közös gondolkodás, közös munka segíti a helyi erőforrások és lehetőségek jobb kihasználását.
Forrás: Pécs önkományzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Korábban zárnak szerdán a NAV...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Pénzmosás miatt emeltek vádat két nő...
- Nagyon rákészül a MÁV az ünnepre és a...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Ellenőrzési akciósorozat indít a NAV...
- Elhallgatott történelem: a korabeli...
- Még dolgoznak a tűzoltók...
- A hó végéig marad a megváltozott...
- Titkos szavazáson döntött a PTE...