Ingyenes lesz az M6-os új szakasza egyes autóknak
2008. szeptember 23. kedd 15:11
A 3,5 tonna össztömeg alatti gépjárművek a frissen átadott autópályaszakaszt ingyenesen használhatják a jövőben - közölte a szóvivő azzal kapcsolatban, hogy átadták kedden az M6-os autópálya M0-ás csomópontját az Érdi-tetővel összekötő, 8,3 kilométeres szakaszát.
Budai Bernadett hozzátette: a szaktárca rendelete a nap folyamán megjelent Magyar Közlönyben olvasható. A szóvivő szerint az autópálya ingyenessége könnyebbséget jelent a sűrűn lakott településeknek, és jelentősen tehermentesíti a környék alacsonyabb rendű útjait.
Elmondta: a módosítás elhanyagolható mértékű bevételkiesést jelent az útpénztárnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik eddig vásároltak autópályamatricát, azok a jövőben is vásárlók maradnak. Budai Bernadett a Megyeri híd átadással összefüggésben utalt arra, hogy egyes településeknél forgalomnövekedés várható, a kormány célja azonban az, hogy az ott élők érdekei is érvényesüljenek.
Hozzátette: miután a közlekedési miniszter lefolytatta az egyeztetést az érintett településekkel, a kabinet múlt hét szerdán döntött azokról az intézkedésekről, amelyekkel mérsékelhető a forgalomnövekedés.
A kormányszóvivő az intézkedések között említette, hogy felgyorsítják az aquincumi híd 10-es és 11-es főút közötti levezető szakaszának az előkészítését, valamint a Zsámbéki-medence településeit elkerülő út előkészítő munkálatait.
Elmondta, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Budakalász és Pomáz önkormányzatával megállapodást köt arról, hogy a forgalomnövekedés mérséklése érdekében milyen közúti beavatkozásokra van szükség. Hozzátette: előkészítik a két települést érintő elkerülő út építését.
Budai Bernadett azt mondta: Szentendre és Szigetmonostor között a közúti híd helyett egy kisebb híd épül a gyalogosok és a kerékpárosok számára. Közölte: Szigetmonostor fejlesztési támogatást kap infrastruktúrafejlesztési célok megvalósítására.
A kormányszóvivő kitért arra, hogy a Megyeri híd forgalomba helyezése után fél évvel forgalomszámlálást fognak végezni, amelynek alapján kisebb beruházások még lehetségesek a főváros területén is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...