Ilyen az, ha fuccs a szerelemnek: verte, bezárta egy férfi házastársát
2018. július 06. péntek 15:04

A Pécsi Járásbíróság július 5-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a házasságának megromlását követően, a gyanúsított július 3-án az esti órákban megjelent a korábban külön költözött felesége lakóhelyén, ahol féltékenységből számon kérte, fenyegette, megverte, késsel is bántalmazta és a lakásból éjszakára sem engedte ki a sértett nőt.
Másnap, amikor a gyanúsított nem tartózkodott a szobában, a sértett nő kinyitotta a szoba ablakát, azon kiugrott az udvarra, segítségért kiabált, majd az őt késsel a kezében követő gyanúsított elől a közeli tóba ugrott. Mivel a sértett nem tud úszni, a gyanúsított utána ugrott, kihúzta a vízből és visszaráncigálta a házba, ahol tovább bántalmazta, majd később mindketten elaludtak. Amikor a sértett felébredt, elvette a gyanúsított mobiltelefonját, azon értesítette egyik barátját, aki szólt a rendőrségnek.
A sértett a bántalmazás következtében több nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A gyanúsított a vele szemben intézkedő járőrök jelenlétében is fenyegette a sértettet, ezért alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával nehezítené a büntetőeljárást, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. A bíróság határozata ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.
Forrás: Pécsi Járásbíróság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...