Így próbálják kidumálni a baranyai munkaadók, miért nem jelentik be az alkalmazottaikat
2024. augusztus 13. kedd 08:41

A NAV baranyai munkatársai szinte minden helyszíni ellenőrzésükkor vizsgálják a foglalkoztatottak bejelentését is. A tapasztalatok szerint, a korábbi időszakokkal szemben, a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatos mulasztások száma immár eléri a bizonylatok kibocsátásának elmulasztásával kapcsolatos szabályszegések mennyiségét.
A legtöbb probléma az alkalmi foglalkoztatottak napi szintű bejelentésével van. A foglalkoztatók feledékenységből, hanyagságból, az engedélyezett egyszerűsített foglalkoztatási napok túllépése miatt, vagy egyszerűen csak spórolásból mulasztják el bejelenteni alkalmazottjaikat, ezzel nem csak a költségvetésnek, de a dolgozóknak is kárt okozva.
Természetesen a legtöbb mulasztáson ért adózónak megvan a „története", amivel megpróbálja kimagyarázni a törvénysértést: akadozó informatikai alkalmazásra, a könyvelő hibájára, az alkalmazott önhatalmú munkába állására, más foglalkoztatott rosszulléte miatti kényszerhelyettesítésre hivatkoznak, azonban hiába.
A foglalkoztató felelőssége, hogy kizárólag olyan alkalmazottat állíthat munkába, akinek a bejelentése a munkakezdés előtt megtörtént, ugyanis az egyszerűsített foglalkoztatás esetén az a dolgozó is bejelentés nélküli alkalmazottnak minősül, akit bejelentettek ugyan, de csak a munkakezdés után.
Fontos tudni, hogy a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása augusztus elsejétől duplázott bírságmértékkel szankcionálandó. Tehát ha egy céget vagy egyéni vállalkozót fekete foglalkoztatáson ér a NAV, a mulasztási bírság felső határa már nem egymillió, hanem kétmillió forint minden egyes szabálytalanul foglalkoztatottra vetítve.
A súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, ezért a jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat és a fizetendő adót. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.
A NAV a jogkövető adózókat is támogatja ellenőrzéseivel, amikor fellépésével megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.
Forrás: NAV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...