Idegenvezetéssel emlékeznek az elhunyt püspökökre
2018. április 06. péntek 15:30

Szentmisével és különleges idegenvezetéssel emlékezik elhunyt püspökeire április 12-én a Pécsi Egyházmegye.
1994. április 12-én hunyt el Cserháti József megyéspüspök, aki 1964-től volt a Pécsi Egyházmegye püspöke. Egyházi vezetőként nagy felelősség hárult rá abban a korban, amelyet ő maga „a magyar egyháztörténet legsötétebb időszakaként" jellemzett. Halálának évfordulóján szentmisén emlékeznek meg minden évben a Pécsi Egyházmegye valamennyi elhunyt püspökéről, amelyet Udvardy György megyéspüspök hagyományosan a székesegyház öthajós, román kori altemplomában mutat be.
A Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai az emléknapon tematikus idegenvezetést tartanak az érdeklődőknek, amelynek során az egyházmegye korábbi püspökeinek síremlékeinél idézik fel a főpásztorok életútját. A program a szentmise előtt, 16.30 órakor kezdődik. A nagyjából 70 perces séta során a székesegyház kápolnái után az altemplomban Janus Pannonius és Dulánszky Nándor síremlékét ismerhetik meg a résztvevők, majd lemehetnek a számos további püspök sírját rejtő kriptába, amely az év többi napján nem látogatható. A programra regisztrálni itt lehet.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...

