Idegből nyomta meg a tűzjelzőt egy diák az egyik komlói suliban
2021. március 28. vasárnap 09:34

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a fiúnak az ügyében, aki szándékosan nyomta meg a tűzjelzőt komlói iskolájában - olvasható a police.hu oldalon.
Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 18 éves szalatnaki fiatalember ellen.
A megalapozott gyanú szerint az akkor még fiatalkorú fiú 2020. október 13-án délelőtt az egyik komlói iskolában indokolatlanul és szándékosan működésbe hozta az intézmény tűzjelző berendezését.
Miután a riasztó megszólalt, az iskolát kiürítették. Ezt követően megvizsgálták a rendszert, amely során megállapították, hogy azt valaki szándékosan hozta működésbe, tűz nem keletkezett. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, az egyik diákot, majd előállították a rendőrkapitányságra.
Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy párkapcsolati gondjai miatt ideges volt, emiatt nyomta meg a tűzjelzőt - számolt be a police.hu oldal.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
EQM - police.hu - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...
- Ismét az első negyvenben a...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...

