Húsvéti ajándék: behajtókat küld az önkormányzat
2008. március 19. szerda 12:25

Az önkormányzat döntése miatt a tartozással rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak nem csak a hátralékot kell kifizetniük, hanem a bírósági végrehajtó díját is - pluszban. Ez akár a több százezer forintot is elérheti, már egy relatíve kis összegű tartozás esetén is - mondta Nagy Csaba, a pénzügyi bizottság elnöke.
Számos pécsi vállalkozás tulajdonosa fordult hozzájuk azzal a panasszal, hogy a korábbiaktól eltérően, iparűzési adótartozásukat bírósági végrehajtókon keresztül szedi be az önkormányzat, jelentősen megnövelve ezzel a fizetendő összeget. A Fidesz írásos tájékoztatást kért az ügyben. Kiderült, az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött öt bírósági végrehajtóval, akiknek eddig 312 vállalkozást „adtak át".
Mit mond a városvezetés?
Az ellenzéki képviselők értetlenül állnak a megegyezés előtt, a végrehajtók működése ugyanis a város adóbevételeit nem növeli, ellenben a helyi vállalkozásokra jelentős többletterhet ró.
- Megtudtuk, a városvezetők azért döntöttek a végrehajtók megbízása mellett, mert a lehető leggyorsabban akarják beszedni a pécsi cégek és vállalkozók elmaradt iparűzési adóját. A végrehajtók alkalmazása pedig az önkormányzatnak egy fillérjébe sem kerül, mert az ő díjukat a vállalkozóknak kell megfizetni - közölte Nagy Csaba.
- Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a pécsi vállalkozóknak nem segíteni próbál a város, hanem még több pluszterhet ró rájuk a végrehajtók bevonásával. Abban a gazdasági helyzetben, amiben ma Magyarország és Pécs is van, a helyi cégeket támogatni és segíteni kellene, nem pedig még inkább ellehetetleníteni és a végletekig kizsigerelni.
Hozzátette, nem azokat a vállalkozókat próbálják védeni, akik adót csalnak, és szándékosan kerülik a befizetéseket, hanem azokat a pécsi vállalkozásokat, amelyek esetleg önhibájukon kívül halmoztak fel kisebb-nagyobb adóhátralékot. Eddig inkasszó biztosította, hogy a hátralék összegét (a késedelmi kamatokkal) leemeljék a tartozó számlájáról, amint arra árbevétel érkezett, mostantól azonban erre nincs lehetőség.
- Ha a multinacionális cégeket képes kiemelten támogatni a városvezetés, ahogy erre számos példa akad, akkor azt kérjük, hogy tegyék ugyanezt a helyi vállalkozókkal is. Gyakoroljanak méltányosságot. Nem tartjuk etikusnak, hogy a nehéz helyzetben lévő pécsi cégeket megsarcolják - jelentette ki a képviselő.
Egyre több pécsi vállalkozásnak van likviditási problémája, egyre több cég működik egyik napról a másikra a csőd fenyegetésében. Bár az inkasszó is megterheli a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokat, méltányosabb, mint ha a város végrehajtókat küld, és árverezéssel fenyegetőzik.
- Mi a garancia arra, hogy a városvezetés nem küld végrehajtókat azokra a családokra, akik esetleg nem tudják időben befizetni majd az ingatlanadót? - tette fel a kérdést Nagy Csaba. Hozzátette, a városvezetésnek nem a pécsiekkel és a pécsi vállalkozásokkal kellene megfizettetnie az elmúlt évek rossz döntéseinek árát, és az önkormányzat 20 (év végére 21) milliárdos adósságát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...