Hungária utca: jönnek a drogosok?
2009. július 20. hétfő 21:06

Az EKF-pufferzóna. A közterek program kapcsán e munkacímmel illetik a pécsi Kórház teret, hiszen komplett parkosítást és burkolatcserét hajtanak végre a város e pontján is, hogy a belváros méltó környezetben fogadhassa a gyalogosan érkezőket.
Mindez szép és jó a környék boltosai szerint, s még le is nyelik a felújítások miatt kieső forgalmukat, s hogy szinte járhatatlan jelenleg a környék, azt azonban kevésbé tolerálják, hogy nemsokára "büdös, mocskos, erőszakos, folyamatosan részeg, ordítozó emberekkel lesz tele a tér".
A civilek dr. Papp Judithoz kívánják eljuttatni azokat az aláírásgyűjtő íveket, amelyek szöveges magyarázatában arra kérik a a város címzetes főjegyzőjét, hogy "minden törvényes eszközzel" akadályozza meg az Indit Közalapítványt elképzelései megvalósításában. Meg vannak róla ugyanis győződve, hogy a szenvedélybetegek, hajléktalanok megjelenésével nő a környék bűnügyi fertőzöttsége, elértéktelenednek az ingatlanok, elkerülik az emberek a teret, így pedig csődbe mehetnek az itteni üzletek.
Szemelyácz János, a drogterápiás intézet szakmai vezetője amondó: jelenleg is a szűken vett belvárosban, a Kazinczy utcában van a "Tisztás" névre keresztelt nappali intézményük, amellyel kapcsolatban eddig nem érkezett nagyobb problémára utaló jelzés feléjük. Mint mondta, egy élhetőbb, színvonalasabb helyet kerestek csak pácienseiknek, s ezt a jelenleg is szenvedélybetegeket fogadó, Hungária utca 5. szám alatti épületben képzelték el.
Mint mondta, a Pécsi Újság.hu munkatársától hallott első ízben a civilek ellenállásáról, de ha megkeresik, szívesen ismerteti velük a szakmai munka részleteit, s tényekkel is bizonyítja majd: a környék életét nem fogja megváltoztatni a nappali intézet Hungária utcába költöztetése. Hozzátette: éppen az a céljuk, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a problémásoknak házon belül, nem pedig az, hogy az utcán okozzanak esetlegesen kellemetlenséget a betegek.
Képünkön: Az Indit Hungária utcai ingatlanja (a piros épület, jobbra), háttérben a Kórház térrel.
Kép és szöveg: Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...