Horvátokkal tárgyal a megyei vezetés
2008. február 14. csütörtök 17:18
A megbeszélés célja az együttműködés keretében 2008-ra tervezett lehetséges programok és tevékenységek feltárása volt, melyek megvalósításánál kiemelt szerepet kapnak az uniós források. A felek egyetértettek abban, hogy a hatékonyság érdekében mielőbb fel kell állítani egy operatív munkacsoportot, melynek feladata, hogy kiválassza azokat a projektjavaslatokat, melyek mindkét fél részéről érdeklődésre tartanak számot.
A kiemelt projektek meghatározását követően, és az igénybe venni kívánt pályázatok kiírásainak ismeretében, a már meglévő partneri kör részvételével kerülhet sor a projektek részletes kidolgozására.
A munkacsoport először tegnap találkozott Pécsett.
A Horváth Zoltán baranyai alelnök vezette egyeztető megbeszélésen Eszék-Baranya és Baranya-Szlavónia Fejlesztési Ügynökségeinek munkatársai arról tájékoztatták a magyar partnereket, hogy a januári találkozón bemutatott projektjavaslatokat megvizsgálták, és továbbították a térség többi potenciális partnerszervezetéhez is.
A projektek közül a turisztikai, munkaügyi és borászati-gasztronómiai témájúak már támogatásra találtak Eszék-Baranya megyében. Az ülésen két új turizmus marketing és természetvédelem témájú projektjavaslatot is bemutattak, amelyek a horvát partner részéről szintén pozitív fogadtatásra számíthatnak.
A következő találkozóra idén március közepén, Eszéken kerül sor, ahol a partnerek megismerhetik a horvát fél konkrét javaslatait, és meghatározásra kerülhetnek azok a projektek, melyek kidolgozása már a tavaszi hónapokban megrendezendő szakmai találkozók feladata lesz.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Három hónapja nem találnak egy...
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal...