Hoppál Péter: izgalmasnak kell lennie Pécs utódjának
2016. május 18. szerda 12:39

Hoppál Péter szerint elsősorban izgalmasnak és az egész nemzetet reprezentálónak kell lennie annak a magyar városnak, amely 2023-ban viselheti majd az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában hangsúlyozta: a EKF-címre pályázó magyar városok számára rendeznek csütörtökön és pénteken a felkészülést segítő nemzetközi konferenciát Pécsett, amely 2010-ben viselte a címet.
A tanácskozáson 16 ország és mintegy tizenöt magyar város - köztük Szombathely, Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Szentendre, Miskolc, Debrecen és Tokaj - vesz részt - tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta: az EKF cím viselése rangot és lehetőséget jelent. Hozzátette, hogy Pécs mára széles nemzetközi hálózattal rendelkezik, és több turista érkezik a városba.
A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az államtitkár kiemelte, bármelyik magyar város is nyeri el a címet, a kulturális államtitkárság minden segítséget megad az évad sikeres lebonyolításához.
A nyertes magyar várost 2018 első hónapjaiban jelentik be.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Ismét egyre több migráns próbál...