Homokcsodák Európából
2010. július 20. kedd 17:33

Július 10-től egy különleges rendezvénynek lehetnek szemtanúi az ÁRKÁD-ba látogatók, melynek címe: Homokcsodák Európából. Július 10-én és 11-én az előkészületi munkálatok zajlottask.
Július 12-én 10 órakor kezdődött az igazi „homokszobrászat", az ún. első „kapavágás" történt meg ekkor ünnepélyes keretek között. A több méter magas homokszobrokat Európa 7 legnagyobb mestere készíti el. Az építési folyamat július 22-ig tart, melynek minden apró mozzanatát figyelemmel kísérhetik a látogatók, ugyanis az ÁRKÁD kupolájában zajlik.
Július 22-én 11 órakor egy sajtófogadással egybekötött megnyitóra várnak mindenkit az ÁRKÁD Igazgatóságának munkatársai, ekkor már a kész alkotások lesznek megcsodálhatóak. Ezen nagyrendezvény szorosan kapcsolódik Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programjaihoz, ugyanis a 2010-es kulturális fővárosok jellegzetességeit formálják meg a művészek homokból.
Ezek a következők:
Essen 2010 „Kitermelő torony"
Isztambul 2010 „Kék Mecset"
Pécsi 2010 „Dzsámi központi templom"
„Zsolnay Vilmos" szobor kiegészítőkkel
Pécs 2010 „Szerelmi lakatok"
Továbbá a következő év kulturális fővárosának egyik nevezetességét is elkészítik, ez pedig az „Alexander Nyevszkij Katedrális".
És ez még nem minden! Ugyanis a nyár folyamán érdekes programokkal várja az ÁRKÁD a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt!
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...