Hivatalosan is bejelentették: Páva elfogadta a Fidesz-elnökség felkérését
2009. február 15. vasárnap 16:25

- Pécs 15 évvel ezelőtt sikeres, példákat adó közösség volt. Az itt élők tehetsége, szorgalma ma sem kevesebb, csak hagyni kell érvényesülni, kibontakozni, és nem rátelepedni, elfojtani - kezdte sajtótájékoztatóját dr. Páva Zsolt.
- Polgármesternek lenni számomra szolgálatot jelent. Különösen igaz ez Pécsett. Szolgálni a városban élőket, a pécsieket, ápolni jeles hagyományainkat, kezdeményezője lenni a fejlődésnek, óvó kézzel vigyázni a gyermekekre és az idősekre, gondozni a környezetet, hogy Pécs igazi „zöld" város lehessen. És persze békét, nyugalmat teremteni a zaklatott esztendők után - indokolta a polgármester-jelöltté való fideszes felkérés elfogadását Páva Zsolt, aki négy éven át, 1994 és 1998 között töltötte be e tisztséget.
- A pécsi polgárok bizalma nagy érték, amelyet tisztelni kell. Amikor megválasztottak, igyekeztem megőrizni a bizalmat, és remélem, sikerült. Ezért is sajnálom, hogy az elmúlt években mások visszaéltek ezzel a bizalommal, amelyet politikai célok kiszolgálására használtak fel, és nem a pécsiek boldogulására és a város gyarapítására. Szeretném visszaadni a jövőbe vetett hitet a pécsieknek, szeretném, ha újra büszkék lehetnének városukra, ha újra sikeresnek érezhetnék magukat - mondta Páva.
A Fidesz helyi elnökségének is köszönetet mondott a jelölésért. Mint tájékoztatóján elmondta, számos beszélgetést folytatott az elmúlt napokban olyan pécsi személyiségekkel, akiktől érdekes és hasznos válaszokat, tanácsokat kapott. Elsősorban az érdekelte, ők hogyan látják Pécs helyzetét, jövőjét.
- Először is kaptam több száz levelet, amelyet megkeresésemre írtak a pécsiek. Ugyanakkor találkoztam Mayer Mihály megyéspüspök úrral, Gábriel Róbert rektor úrral, a Kereskedelmi és Iparkamara titkárával, Síkfői Tamással, és olyan civil szervezetek vezetőivel is, akik sikeresek voltak közösségeik szervezésében, és eddigi tevékenységükkel Pécset szolgálták. Vicze Csilla, Fodor Ibolya vagy Komlódi András is hasznos tanácsokat adott.
Páva Zsolt azt mondta, biztató volt hallani, hogy a jövőt jobbnak látják mindannyian, mint a jelent.
- Mindenki kész volt az együttműködésre. Nem pusztán velem, hanem a pécsiekkel, és az igazi érték ebben van. Össze tudunk fogni a városért - magyarázta Páva Zsolt.
Hangsúlyozta, szeretné folytatni a párbeszédet a pécsiekkel.
- Minden lehetséges módon keresni fogom az alkalmat, hogy beszéljünk városunk problémáiról, lehetőségeiről, hogy mindenki hozzátehesse a jövőhöz, amit fontosnak vél. Tudom, hogy nem az ígérgetések korát éljük, és annyiszor csapták már be az embereket, hogy el sem hiszik azokat. A napi élet gondjait kell megoldanunk közösen. A munkahelyteremtést és megőrzést, az idősek és a gyermekek ellátását, a családok támogatását, a városi közlekedést, a parkolást és még sorolhatnám. És itt van a nyakunkon az EKF is - nem vallhatunk szégyent.
- Tőlem senki se várjon csatát. Én nem háborút akarok, az volt és van elég Pécsett! Én békét és nyugalmat szeretnék. A mai felfordult világban mindannyian erre vágyunk. A kampány tisztességes, törvényes és mértéktartó lesz, amelynek középpontjába a pécsiek akaratát szeretném állítani. Mert politikáról éppen elég szó esett, ideje végre az emberekkel törődni, rájuk hallgatni!
(Páva Zsolt polgármesterjelöltségéről véglegesen a Fidesz pécsi csoportja február 24-én fog dönteni.)
Archív képünkön: Páva Zsolt (jobbról) és Révész Mária, a Fidesz pécsi elnöke.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz migránst fogtak szombaton...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Szexuális kényszerítés miatt...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A pécsi főpályaudvaron és a...