Hitelekből élő pécsi egyetemisták
2007. október 27. szombat 12:06

A Pécsi tudományegyetem berkein belül csak a tavalyi tanévben majd' kilencezren igényelték a jelenleg kedvező, a későbbiekben azonban komoly terheket jelentő lehetőséget. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden tizedik hitelt felvevő magyar egyetemi vagy főiskolai hallgató a pécsi egyetemen végzi tanulmányait.
Nehéz megbecsülni, hogy a már végzettek mennyit is adtak eddig vissza az államnak, de azt még a laikus is sejti, valószínűleg megérte felvenniük a diákhitelt. A havi visszafizetendő összeg ugyanis a törlesztés kezdetének évében (és még egy évig) a mindenkori minimálbér 6 százaléka. Igaz, a harmadik évtől a tényleges jövedelem számít - méghozzá a kezdő fizetés, azaz a két évvel azelőtti.
Aki jövedelemarányosan törleszt, annak 2007-ben a 2005-ös jövedelem 6 százalékának egytizenketted részét kell havonta visszafizetnie. A részlet ennek alapján minden évben változik, az érintettek az adott esztendő december közepéig kapnak értesítést az összegről. Az alapjövedelem természetesen nem bemondásra történik, az adatokat az APEH küldi meg a Diákhitel Központnak.
K. Z.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...