Hétfőn kezdődik, s az év végéig befejeződik a Jókai téren a burkolat cseréje
2016. szeptember 22. csütörtök 13:06

Három ütemben végzik el a szakemberek a Jókai téren a burkol cseréjét, a munkálatok szeptember 26-án, azaz jövő hétfőn kezdődnek - derül ki az önkormányzat által készített, az érintett tulajdonosok és bérlőkhöz csütörtökön eljuttatott szórólapokból.
Tizenöt éves történet végére kerülhet rövidesen pont. Ennyi idő telt el azóta, hogy a Jókai teret felújították, ám olyan kövekkel, amelyekről hamar kiderült, nem bírják a strapát. A burkolat állapota folyamatosan romlott, a botlásveszély miatt a mediterrán hangulatú placcon manapság fokozottan érdemes az ember lába elé nézni.
Mindennek azonban rövidesen vége, hétfőn elkezdődik a burkolat cseréje, amellyel egyszerre elvégzik az elöregedett vízvezetékek rekonstrukcióját is.
Amint az az önkormányzat által készíttetett, csütörtökön eljuttatott szórólapokból kiderül, munkát három szakaszra bontották azért, hogy egy-egy térrészt a lehető legrövidebb időre kelljen csak lezárni.
Az első ütem a tér déli részét érinti, hétfőn a kivitelezők lehatárolják a területet úgy, hogy az ott lévő üzletek megközelíthetők maradnak. A következő napok során felbontják és elszállítják a burkolatot, mindezzel egy időben ott, illetve a tér északi részén kicserélik az ivóvíz-vezetékeket. (Ez utóbbi miatt esetenként legfeljebb egy- kétórás vízhiány lesz.)
Várják a kérdéseket
Az egy hónapig tartó első ütem végéra az új díszburkolat is a helyére kerül.
Az ugyancsak ennyi ideig tartó második szakaszban a tér Ferencesek utcája és a Jókai utcai közötti szakasza kerül sorra, majd a harmadik ütemben következik az északi rész.
A teljes beruházás decemberben befejeződik.
A tér teljes kövezetének cseréjére összesen 122 millió forintot költ a város.
M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

