Helyitermék-raktár létesül a baranyai Cserdiben
2018. április 06. péntek 17:30

Helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist létesít Cserdiben 250 millió forintos európai uniós forrásból az önkormányzat - hangzott el a túlnyomó többségében cigány lakosságú baranyai községben tartott pénteki projektnyitón.
A község egyedülálló terméke, a cigánylecsó zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt - mondta Bogdán László (független) polgármester.
Ismertetése szerint budapesti éttermeket fognak kiszolgálni zöldségekkel innen, a hűtőház a község 50-60 kilométeres körzetében egyedülálló lesz, és hat embernek ad majd munkát.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének fideszes elnöke úgy fogalmazott: könnyű volt megítélni a projekt megvalósításához szükséges pénzt, ugyanis az ötlet jó, a pályázat pedig valóságalapú. A Baranya 4-es választókerület fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta azt is, hogy a Cserdiben készülő termékek prémium minőségűek.
Bogdán László polgármester az MTI kérdésére elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül az új logisztikai központ. A település önkormányzata több mint 1,1 hektár területen termel számtalan paprika- és paradicsomfajtát, és korábban gondot okozott a tárolásuk, indokolta a beruházás szükségességét a településvezető. Évente mintegy 130 ezer kilogramm zöldséget termelnek, harminc étteremmel vannak kapcsolatban - fűzte hozzá.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Néha részeg volt, máskor börtönben,...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Ingyen fagyizna a Balcsin? Keresse az...