Házaspárok és lelki vezetők találkoztak Mohácson
2016. február 01. hétfő 16:23

Erős család, erős nemzet - Ez volt az egyik mottója az országos családreferens találkozónak, amelyet a hétvégén rendeztek Mohácson. A találkozóra szinte minden egyházmegyéből érkeztek házaspárok, lelki vezetők, a cél a tapasztalatszerzés és eszmecsere mellett a feltöltődés volt.
Minden egyházmegyében más-más feladatokkal kell szembenézniük a családreferenseknek. A jegyesoktatástól kezdve az özvegyek felkarolásáig vagy éppen a házasságon belüli problémák megoldásában nyújtanak segítséget a tenni akarók nap mint nap.
Udvardy György pécsi megyéspüspök a családpasztorációról tartott előadást a találkozón. A főpásztor hangsúlyozta: ha nem ünneplik a családok a vasárnapot, az a hitátadásban biztosan törést jelent.
A találkozón részt vett Bíró László tábori püspök is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke évtizedek óta dolgozik a családokért. Bíró László elmondta: Magyarországon már több mint 20 éves múltja van a családreferatúrának. A kezdeteket még Ács István püspök alapozta meg, 1994-től pedig rendszeresen szerveznek családreferens találkozókat.
Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Loósz Róbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

