Hátba szúrta partnerét italozás közben
2018. május 17. csütörtök 16:00

A Pécsi Törvényszék május 17-én kihirdetett ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és négy év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és kötelezte a büntetőeljárás során felmerült 87.793 forint bűnügyi költség megfizetésére.
2017. május 10-én, az esti órákban a sértett a komlói lakásában tartózkodott, ahol a vádlottal és annak volt élettársával együtt italoztak. Ennek során a vádlott és a sértett is nagyobb mennyiségű bort ivott, melytől mindketten ittas állapotba kerültek.
A sértett és a vádlott ennek során szóváltásba keveredtek egymással, majd a sértett megtámadta a vádlottat. A vádlott védekezett, a sértettet többször megütötte, dulakodás közben a földre kerültek.
Egy idő után a sértett felhagyott a vádlott ütlegelésével, felállt, hogy újabb italt töltsön magának. Eközben a vádlott - miután ő is felállt - az asztalról egy 11 cm pengehosszúságú kést vett magához, majd a neki hátat fordító sértettet egyszer hátba szúrta. A vádlott a sértett hátából kivette a kést, majd a földre dobta és folytatta az italozást.
A mentőket és a rendőrséget a vádlott volt élettársa hívta ki másnap hajnali 1 óra körül.
A szúrás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos, közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett, életét a szakszerű, időben érkezett orvosi beavatkozás mentette meg.
Az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, míg a vádlott és védője - önvédelemre hivatkozva - felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, így az ítélet még nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

