Határon túli fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn
2021. július 26. hétfő 18:41

Felvidéki magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor a Rákóczi Szövetség és a Tabu Sailing Team szervezésében hétfőn a Baranya megyei Orfűn.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a július 26. és 30. között zajló tábor megnyitóján azt mondta, a vitorlázás különleges jellemformáló és -fejlesztő sport, hiszen önismeretre, bajtársiasságra, csapatmunkára tanítja a teljesítőképességei határát feszegető gyakorlóját.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemelte: 2020-ban hagyományteremtő szándékkal hirdették meg külhoni magyar általános iskolásoknak a vitorlástáborokat
Kollár Lajos pécsi professzor, egyetemi tanár kezdeményezésére és támogatásával, idén nyáron öt alkalommal már összesen mintegy 140 fiatalt fogadhatnak; Tihanyban egy, Nyékládházán és Orfűn pedig két-két időpontban.
A szervezet elnöke az idei negyedik rendezvény megnyitóján kiemelte: a táborok résztvevői azért vehetnek részt a programokon, mert szüleik fontosnak tartották, hogy magyar nyelvű iskolákba írassák be őket Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken és Kárpátalján.
Reményét fogalmazta meg, hogy a gyerekek jó élményekkel térnek vissza az otthonukba, nyilvánvalóvá válik számukra, mennyire fontosak az anyaország számára, s élménybeszámolóik hatására később a családjukkal is rendszeresen visszatérnek Magyarországra.
Kollár Lajos egyetemi tanár, a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi és a Tabu Sailing Team jelenlegi elnöke, miniszteri főtanácsadó hangsúlyozta: az események nem jöhettek volna létre a kormányzat, azon belül az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása nélkül.
A Rákóczi Szövetség korábban azt közölte az MTI-vel, hogy idén 5000 külhoni magyar diákot és tanárt várnak 16 nyári tematikus magyarországi táborba.
Akkor kitértek arra, hogy a táboroknak a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont biztosít helyszínt, emellett Baján anyanyelvi, Székesfehérváron színjátszó-, míg Tihanyban Orfűn, Nyékládházán vitorlástáborok is várják a fiatalokat.
Felhívták a figyelmet arra, hogy "ezek az együttlétek nem csak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, de jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...