Hát nem már megint elmaradt a forradalom?! Már csak pár százan tüntettek Pécsett

2019. január 19. szombat 17:50

Hát nem már megint elmaradt a forradalom?! Már csak pár százan tüntettek Pécsett

A január elején tartott, ötszáz fős megmozdulásnál jóval kevesebben, mindössze talán háromszázan vettek részt szombaton délután a szakszervezetek által meghirdetett, a munka törvénykönyvének módosítása és a közigazgatási bíróságok felállítása miatti tiltakozáson.  



A korábbi pécsi megmozdulások forgatókönyvét követve a Barbakánnál gyülekeztek a felvonulók, akik aztán az Aradi vértanúk útján közelítették meg a belvárost, majd a Kálvária és a Király utcákon is áthaladva érkeztek meg a Széchenyi térre.

Az „Álljon meg az ország" nevet viselő, országosnak meghirdetett tiltakozás pécsi vonulói szemmel láthatóan jóval kevesebben voltak, mint a január elején ugyanitt tartott tüntetés résztvevői, mindössze néhány százan hallgatták Pécs főterén a szónokokat.

(Arról, hogy valójában hányan is voltak, híven tanúskodik egy pécsi webkamera felvétele, ami - amint a képen is látszik -, 16 óra 9 perckor készült.)

Mások mellett Nagy Erzsébetet.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője szerint most a szakszervezeteknél pattog a labda, nem várhatnak tovább. Kijelentette, csak a sztrájk fog áttörést hozni, s arra biztatta az embereket, hogy keressék meg a munkahelyükön illetékes szakszervezetet, ha pedig nem elégedettek a vezetők munkájával, akkor pedig váltsák le őket.

Ugyancsak erre biztatta a hallgatóságot Varga Orsolya, a Nők Ellenállási Mozgalmát képviselve:

- Be kell lépni a szakszervezetekbe, és le kell váltani azokat, akik ott hátráltatják a munkát - jelentette ki, majd azt is hozzátette, „ha fotelforradalmárok maradnak, akkor rabszolgák lesznek".

Benke Norbert, a Vasas Szakszervezeti Szövetség területi titkára többek között arról beszélt, hogy a túlóra minden családot fog érinteni, mert ha a munkavállalók túlóráznak, akkor a bölcsődei, óvodai dolgozók, a tanárok is túlórázni fognak.

Úgy fogalmazott, hogy a munkavállalók akarják eldönteni, hogy mennyit túlóráznak, nyolc órában, heti öt napban szeretnének dolgozni, hogy a családjukra is jusson idő.
Benke végük bejelentette, hogy hétfőtől Pécsett is lesznek félpályás útelzárások (a Budai vámnál és a 6-os főút cserkúti elágazásánál), óriási dugókkal várhatóak, de a munkavállalókért teszik ezt.  

- Azt kell megérteni, hogy a politikusok vannak a szavazókért, és nem fordítva - zárta rövidre, amivel a megmozdulás véget is ért.

Képünkön: egy pécsi webkamarára által rögzített pillanatkép 16 óra 9 perckor: jól látszik, mekkora is a "tömeg".

 


EQM