Hamlet a virtuális világban - Rendhagyó, egyszeri előadást mutatnak be a Harmadikban
2017. március 28. kedd 16:57

Az elsöprő erejű előadásokról ismert Scallabouche Társulat a H@Hamlet című darabját hozza el Pécsre, amely egyetlen alkalommal, szerdán este hét órakor lesz látható a Pécsi Harmadik Színházban.
Nem Shakespeare klasszikus műve elevenedik meg a színpadon. A színészeknek, Elek Ferencnek, Hámori Gabriellának, Szalontay Tündének és Chován Gábornak (mint Hamletnek, Ophéliának, Gertrúdnak és Claudiusnak) a hamleti dilemmához hasonló helyzeteket kellett keresniük a saját életükben, s a próbák során ezeket dolgozták föl improvizációs helyzetgyakorlatokként.
Ezekből épült fel a 70 perces, modern Hamlet előadás, s az így született szövegeket Garai Judit dramaturg fésülte össze. A rendező, Alexis Latham szándéka mindezzel az volt, hogy személyessé tegye a produkciót, s maivá, ugyanis ez a Hamlet egy szobában éli az életét, egy virtuális világban, ahová menekül.
A darab az élet és a halál mezsgyéjének, a halál elfogadásának és megmagyarázhatatlanságának, az élet élvezetének vagy épp az egyén szenvedéseinek tematikájával, valamint a generációk közötti feszültségekkel, a szülő-gyerek viszonnyal, a virtuális és a való világ ütköztetésével, a kommunikációval, a szabadság mibenlétével és az utópia-építéssel foglalkozik - vallják az alkotók.
Forrás: Pécsi Harmadik Színház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...