Halálos motorbaleset Baranyában: vádat emeltek az autót vezető nő ellen
2021. január 22. péntek 09:21

A Pécsi Járási Ügyészséghalálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a nő, akinek hibájából meghalt egy motoros 2019 nyarán az 58-as főúton.
A vádirat szerint a nő 2019 júniusában Harkányból Túrony felé vezette a személygépkocsiját, amiben utasként tartózkodott a vőlegénye, akivel megbeszélték, hogy az útba eső étteremben ebédelnek majd.
A vádlott a főút 20. km-szelvényében a kétsávos útszakasz külső sávjából, illetve a külső és belső forgalmi sávot elválasztó terelővonalnál megkezdte a balra kanyarodást, azonban nem adott elsőbbséget a mögötte érkező motorosnak. A mulasztás miatt a motoros közel 80 km/h sebességgel ütközött neki a vádlott által vezetett, éppen kanyarodást végző gépkocsi bal hátsó részének.
Az ütközés következtében a motoros az út melletti füves területre esett, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Az ügyben kirendelt szakértők megállapítása szerint a baleset azért következett be, mert a gépkocsit vezető vádlott az irányváltoztatás során nem adott elsőbbséget a vele azonos irányban közlekedő motorosnak.
A nő cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozásának megállapítására alkalmas, amiért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Siklósi Járásbíróság dönt majd.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Ismét az első negyvenben a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...

