Gyermeknap az Expo Centerben a jótékonykodás jegyében
2013. május 17. péntek 14:17

Pécs Holding Zrt. szervezésében, pécsi vállalkozások támogatásával valósul meg Pécs város idei gyermeknapi programja május 25-én, szombaton az Expo Centerben.
A gyermeknapi program a pécsi városi cégek és vállalkozók rendkívüli összefogásának köszönhetően jön létre. A példaértékű együttműködés a tavalyihoz hasonlóan a Pécs Holding Zrt. kezdeményezésére és több helyi vállalkozók anyagi támogatásával alakult, valamint a rendezvények szervezésével, gyermekek szórakoztatásával, játékforgalmazással foglalkozó cégek is lelkesen csatlakoztak saját felajánlásaikkal.
A helyi vendéglátó szakma jeles képviselőinek felajánlásával a jelképes étel-ital bón értékesítéséből befolyó összeget teljes egészében gyermekek támogatására fordítják.
Az egész napos program, amely 10 és 19 óra között várja a látogatókat, számos izgalmat, érdekességet tartogat nemcsak a gyermekeknek, de a játékos kedvű szülőknek, nagyszülőknek is. A belépés idén is ingyenes.
Lánctalpas, helikopter, versenyautó, kézműveskedés és játszóház, csak néhány a sok program közül, amely élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Kisebbeket lufitekerés, állatsimogató és homokozó, a nagyobbacskákat légvár, trambulin, érzékenyítő park, a kamaszokat pedig katonai bemutató, kosárlabda és KRESZ-park várja.
A gyermekek szórakoztatásán kívül a programok összeállításánál több edukációs jellegű cél is megvalósul, ahol pozitív módon, szórakoztató formában szeretnék a gyermekek figyelmét ráirányítani a fogyatékkal élők hétköznapi nehézségeire, hogy saját bőrükön tapasztalják, fogyatékos társaik kihívásokkal teli, mégis teljes értékű életét, sőt velük közös programokon is részt vehetnek.
Idén komoly szerepet kap a sport szféra is. A helyszínen kerül megrendezésre az V. Shotokan Karate Kupa, de az Expo Centerben jelenleg bérlő egyesületek is bemutatkoznak, így a Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület, a Pécsi Torna Egyesület és a Pécsi Tüke SE Asztalitenisz Szakosztály is.
Táncos fellépéssel kedveskedik a Pitypang és a Fordan Táncstúdió, míg a PVSK és a Pécsi Életmód Egyesület közreműködésében a gyerekek a kosárlabdázással ismerkedhetnek meg.
A Baranya Megyei Kormányhivatal - a Gyermeknap Pécs 2013. program részeként megvalósuló - Nyílt Napja a család minden tagja számára lehetőséget biztosít az érdeklődésének megfelelő közösségi programokon való részvételre. A legkisebbeket színes kézműves programok és játékos ügyességi, logikai feladatok várják, a felnőttek pedig tájékozódhatnak a Kormányhivatal és szakigazgatási szervei mindennapi munkájáról.
Az egyedülálló, számos szakterületet (népegészségügy, fogyasztóvédelem, közlekedés, mezőgazdaság, stb.) felölelő program keretében sor kerül többek között vérnyomás és testzsír mérésre, életmód tanácsadásra, mérőeszközök, munkavédelmi védőeszközök bemutatójára, Magyarországon honos vad- és halfajták, kultúrnövények és maggyűjtemények bemutatására, játékos állatfelismerésre, napszemüvegek UV-szűrésére, testékszerek nikkel kioldódásának vizsgálatára, számítógépes elméleti KRESZ-vizsga szimulációra, a gyermekek villanyautóval kipróbálhatják a mini KRESZ-parkot, kerékpárral az ügyességi pályát, vagy akár felmászhatnak egy traktorra is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...