Gyalogost és kerékpárost ütöttek el
2017. április 13. csütörtök 15:25

Az elmúlt 24 órában Baranya megyében két személyi sérüléssel járó baleset történt.
Pécsett az Ifjúság útján haladt egy autó a Petőfi utca felől a Honvéd utca irányába április 12-én 9 óra 30 perc körül. A gépkocsivezető az Ifjúság útja és Édesanyák útja kereszteződéséhez érve a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nekiütközött a gyalogos-átkelőhelyen áthaladó 22 éves nőnek, aki emiatt a földre esett. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.
Súlyos sérüléssel járó baleset történt 19 óra körül Siklós határában. A személyautó lassítást követően a kereszteződésbe hajtott, majd összeütközött egy balról érkező kerékpárossal. A férfi látta, hogy kihajt elé az autó, azonban elkerülni nem tudta az ütközést, a személygépkocsi bal elejének, első lökhárítójának hajtott. A balesetben a kerékpárt vezető 42 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló végtagsérüléseket szenvedett. A rendőrök a gépkocsivezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív jelzést adott.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

