Gigantikus falovon oszthatunk meg üzeneteket Pécsett is
2016. március 17. csütörtök 12:10

Négy méter magas, három méter széles falovat állítottak ki Budapesten, amelyre bárkinek az üzenete felkerülhet. A ló május 7-én érkezik Pécsre.
A faló most a Nyugati pályaudvar és a bevásárlóközpont melletti területen található, ahol március 16-20. között lehet megtekinteni, majd vidéki körútra indul.
Az ország minden részéről várják azokat az üzeneteket, melyeket szeretnénk megőrizni az utókornak. Az óriás méretű falóval és az időtálló gondolatokkal az Etyeki Pikniken, a Gyulai Pálinkafesztiválon, a Komáromi Napokon, a Gizella Napokon, a Bor, Mámor, Pécs rendezvényen (május 7-én), Szeged Napján és a Hetedhét Játékfesztiválon lehet találkozni.
A kampányt egy festékgyártó cég indította azért, hogy Magyarországon különböző területekről összegyűjtsön olyan értékeket, melyek időtállóak, egyének vagy közösségek üzeneteit mutatják be.
Április 3-ig a trilak.hu/idotallo oldalon bárki elküldheti az általa fontosnak tartott mondanivalót, a legjobbak pedig felkerülnek a faló oldalára. Civil szervezetek és egyesületek üzeneteit is várják.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Indul a drogkereskedők elleni...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...