Gázpalackokban tárolta a drogot három férfi, eladni nem maradt idejük
2017. február 27. hétfő 10:07

A Baranya Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat három férfi ellen, akik Sásd környékén kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
A három sásdi férfi közül ketten testvérek, harmadik társukat már régebb óta ismerték. Kapcsolatuk 2015. évben arra terjedt ki, hogy kábítószert terjesztettek Sásdon. A kábítószert az elsőrendű vádlott szerezte be ismeretlen forrásból, majd azt értékesítésre továbbadta a két testvérnek, akik továbbértékesítették a fogyasztók felé.
A vádlottak a kábítószer mellett új pszichoaktív anyaggal is kereskedtek, melyet a két testvér szintén az elsőrendű vádlottól vett át. Alkalmanként legalább három pakkot kellett vásárolni, melynek az ára 1000 Ft/gr. volt. A vádlottak 2015. évben Sásdon folyamatosan terjesztették a kábító hatású anyagokat, mellyel rendszeres jövedelemre tettek szert.
Az elsőrendű vádlott a kábítószert a lakásán, illetve a garázsában tárolta levágott aljú gázpalackokban. A gázpalackokban nagy mennyiségű, részben már előre porciózott eladásra szánt kábítószert foglaltak le a rendőrök. Emellett a nyomozás során lefoglalásra kerültek kábítószer elkészítésére és csomagolásra alkalmas eszközök, digitális mérlegek, vegyszerek, alufóliatekercsek.
A Baranya Megyei Főügyészség a vádlottakat többek között kábítószer kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja, akik közül a legsúlyosabb az elsőrendű vádlott bűncselekménye, akivel szemben akár életfogytig terjedő szabadságvesztés kiszabására is lehetőség van. Az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatásban van.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...