Gázömlés a Budai vámnál
2008. július 28. hétfő 17:08

Mivel félő, hogy a levegőbe került gáz berobbanhat, a rendőrség a katasztrófavédelem munkatársaival közösen megkezdte a környék lezárását, ahonnan az ott lakókat és dolgozókat még ezekben a percekben is evakuálják - tette hozzá.
FRISSÍTVE!
(16:15)
Murai Ágnes a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a rendőrség a környéket a Komlói út Fehérhegyi utca vonalától a 6-os útig zárta le, ez utóbbin pedig egészen a keleti irányban fekvő Bogádi útig szűntette meg a közlekedést a hatóság.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben lehetséges kerüljék el az említett útszakaszokat, mivel már az elkerülő úton is igen nagy torlódás tapasztalható.
Úgy tudjuk, hogy a tűzoltóság eddig négy kocsival vonult ki a helyszínre, ahol biztonsági okokból több készültségben lévő mentő is megjelent. Személyi sérülés idáig nem történt.
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT, KLIKK IDE!
FRISSÍTVE!
(17:29)
Időközben az E.ON szakembereinek sikerült lezárniuk az eltört vezeték két oldalát, de egy, az érintett szakasztól nem messze lévő átereszből továbbra is szivárog a gáz, jelenleg ennek elhárításán dolgoznak a szolgáltató munkatársai - tájékoztatott Murai. Ennek következtében egyelőre még nem tudják visszaengedni otthonaikba az ott lakókat.
A belváros felől érkező autósok a lépésben bár, de a Pécs-Újhegyre vezető Borbála hídon keresztül tudják elhagyni a várost. A 6-os úton, a főváros felől érkezőknek Murai azt javasolja, hogy a Bogádi úton, a Keleti elkerülő felől lépjenek be Pécsre. A Komló felől érkező autósoknak a fehérhegyi víztorony melletti szerpentin irányába ajánlott megközelíteni a várost.
FRISSÍTVE!
(18:16)
Néhány perccel ezelőtt az E.ON úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a szakemberek megkezdték a lezárási munkálatok utolsó fázisát, ami azt jelenti, hogy amennyiben nem merül fel komolyabb, előre nem látható probléma, úgy akár perceken belül is sikerülhet megszüntetniük a szivárgást. A környéken viszont holnapig nem áll helyre a gázszolgáltatás, mivel a kijavítandó szakaszt a szolgáltatás megindítása előtt nyomáspróbának vetik alá, ami akár hat órán keresztül is eltarthat.
FRISSÍTVE!
(19:40)
Murai Ágnes, a rendőrség megyei sajtóreferense közölte, a gázszolgáltató munkatársainak sikerült megakadályozniuk a szivárgást, és a baleset miatt napközben kiköltöztetett lakók is visszatérhetnek otthonaikba. A rendőrség minden érintett útszakaszon feloldotta a forgalomkorlátozást.
EQM - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- A házasság érvénytelenségének egyes...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Keszthely helyett...