Friss ízek a Pécsi Sörfőzdénél
2008. augusztus 08. péntek 20:56

Hónapokkal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy milyen távlati tervekkel fogott neki a cég az átszervezésnek, a költségminimalizálásnak és a logisztikai optimalizálásnak. A Békés megyéből származó Wenckheim család tulajdonában álló sörfőzde kettős vezetésében Balogh József Péter kereskedelmi igazgató felel az értékesítésért valamint a marketingért, míg Thomas Traser gazdasági igazgató (képünkön) a többi területet koordinálja.
Az új cégvezetés nem elbocsátásokkal kezdte redukálni a költségeket.
- Néhány minőségi cserétől eltekintve a létszámot megtartottuk - mondta el Thomas Traser. - Az idei évre tervezett veszteség várhatóan nem haladja meg a 250 millió forintot. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy optimalizálni tudtuk a tárolással, szállítással, termeléssel kapcsolatos költségeket, továbbá sikerült a termékfedezeteket is stabilizálnunk.
- Reális elképzelésekkel láttunk neki a munkának, ami eddig a tervezett menetben halad. Az idei évre a cél a stabilizálás - nem áll szándékunkban túl gyors és radikális lépésekkel pusztán rövid távon látványos sikereket elérni. Középtávú célunk a Szalon sör jelenlegi piaci pozíciójának erősítése, ennek érdekében jelenleg is folynak a fejlesztések - tette hozzá Balogh József Péter.
Pár hónappal ezelőtt kezdődött el egy tesztsorozat, ahol új próbafőzeteket kóstolhattak meg különböző célcsoportok. A kóstolások eredményéből még nem feltétlenül vonhatóak le végleges következtetések, mondta el a kereskedelmi igazgató, ám azok adtak támpontokat arra nézve, milyen változtatásokra lehet szükség és igény a Szalon ízvilágában és megjelenésében.
- Nem tervezzük teljesen átalakítani a jelenlegi hangulatot, ahhoz azonban, hogy a vevőcsoport fiatalabb rétegének is jobban megfeleljünk a Sörfőzde világos sörével, mindenképp szükség lesz néhány beavatkozásra a termékkoncepciót illetően.
Ugyancsak pár hónappal ezelőtt, májusban kezdte meg tevékenységét a cégnél Szögedi László termelésvezető és sörmester, aki sokéves tapasztalatával hozzájárul a sörök minőségének finomításához. Ezzel párhuzamosan a saját brandek súlyának növelése is tervben van. A jelenlegi, 530 ezer hektoliteres évi értékesítést 550-600 ezer hektoliterre tervezik emelni, ennek pedig legalább 50%-át tennék ki a saját márkatermékek, a másik 50% a nagy áruházláncoknak készülő, ún. kereskedelmi márkákból áll majd (ezek aránya jelenleg jóval nagyobb a saját márkákénál).
Ennek a mennyiségnek jelentős része lenne - kb. 150 ezer hektoliterrel - a Szalon, a fennmaradó részen osztozna a többi termék. Új termékek bevezetése is tervben van, árulta el Balogh József, ám részleteket - a még nem teljesen kész koncepcióra hivatkozva - nem kívánt elárulni.
H. A.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...