Földályázatok: Ángyán József Baranyában is vizsgálódott
2012. szeptember 20. csütörtök 08:25
Az állami földhaszonbérleti szerződéseken 100 hektárnál nagyobb földterületet a pályázók 21,2 százaléka nyert, övék lett a földek 81,7 százaléka - állapította meg Ángyán József volt államtitkár Baranya, Borsod és Fejér megyére kiterjedő vizsgálata, amelynek eredményeit a Népszabadság ismertette.
A lap csütörtöki számában azt írta: a földterületek bérbeadásának anomáliájáról készült jelentésből kiderül, az egybefüggő nagyobb területek, több száz hektáros birtokok zöme "néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került".
A vizsgálat a 2012. július 15-i állapotokat tükrözi. Megállapítása szerint kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi területeket sokak között dobták szét, a statisztika javítása érdekében.
A nyertes pályázók fele a területek 4,2 százalékán "volt kénytelen osztozkodni". Az elemzés szerint a nyertes pályázók között a helyben lakók aránya 29,9 százalék volt, míg az elnyert földterületek arányában mindössze 25,4 százalék jutott a helyben lakóknak.
A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...

