Fodor Ibolyának egy évig be sem kell járnia a közgyűlésbe, a törvény szerint akkor is képviselő marad

2015. február 08. vasárnap 18:40

Fodor Ibolyának egy évig be sem kell járnia a közgyűlésbe, a törvény szerint akkor is képviselő marad

Az önkormányzati törvény előírása alapján akár egy éven keresztül - következmények nélkül - távol maradhat a képviselő-testületi ülésektől Fodor Ibolya. Ha pedig - tegyük fel - több hónap eltelte után ismét feltűnne a városházán, újraindul a számláló. Elegendő tehát az ötéves ciklus alatt öt alkalommal felvennie a munkát, hogy eleget tegyen a törvényi előírásoknak...

Mint ismert, zűrös ügyei miatt nemkívánatos személlyé vált a Fidesz-KDNP-frakcióban Fodor Ibolya (ki is lépett onnan), sőt, a képviselőnek dr. Páva Zsolt polgármester már több alkalommal is nyíltan javasolta a mandátumról való lemondást. Nyilván ugyanezt szeretné az ellenzék is.

Mindhiába.

A kertvárosi egyesületi vezetőből tavaly októberben önkormányzati képviselővé váló Fodor továbbra is a testület tagja - bár a városháza nagytermében újabban ritka vendégnek számít. A novemberi 14-i alakuló, illetve a 27-i ülésen még jelen volt, miután azonban felforrósodott körülötte a levegő, a decemberi, illetve a januári összejövetelekről már hiányzott.

Az előírások szerint azonban ennyi még bőven belefér.

- A törvény értelmében az önkormányzati képviselő megbízása megszűnik - más esetek mellett - akkor, ha annak az ülésnek az időpontjától, amelyről első ízben távolt maradt, egy éven át nem vesz részt a képviselő-testület ülésein - adott általános - Fodor Ibolya ügyétől függetlenül - tájékoztatást munkatársunknak dr. Csefkó Ferenc, a PTE Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) docense.

Hozzátette: azzal kapcsolatban, hogy a távolmaradás objektív (például tartós betegség) vagy szubjektív, azaz egy adott politikus saját döntése következtében történik-e, a törvény nem tesz különbséget.

Hat hete diagnosztizáltak nála egy betegséget

Egy nemrég - hat hete - diagnosztizált betegség miatt nem jár be Fodor Ibolya a közgyűlésbe - ezt ő maga tudatta a Pécsi Újsággal cikkünk megjelenése után, vasárnap este. Mint hozzátette, "nem azért nem jár be, mert nem akar, hanem mert beteg".

Ha eljön a bűvös egyéves határ, a megbízás megszűnését a vonatkozó jogszabály szerint a képviselő-testület állapítja meg. (Ha esetlegesen ezt nem tenné meg az önkormányzat, a kormányhivatal kötelessége lenni felhívni a figyelmet a hibára.)

- Ha ezt követően sem hozzák meg a határozatot, a kormányhivatal vezetőjének a törvényszékhez kell fordulnia, akik aztán megállapítják a mulasztást. Feltéve, hogy ebben az sem születik meg a határozat, azt a kormányhivatal saját maga hozhatja meg az önkormányzat nevében - magyarázta a lépéseket a szakember.

Az ügy tehát bőven elhúzódhat akár egy évnél is tovább, főleg, ha Fodor Ibolya pár hónap múlva úgy dönt, hogy mégis beül a padsorba.

Elég ezt egyszer megtennie, ekkor ugyanis újrakezdődik az egy év számlálása.

Képünkön: Fodor Ibolya a testület alakuló ülésén. 

Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc