A Fidesz belső vizsgálatot indít a kertvárosi Fodor Ibolya elleni vádak miatt
2014. december 06. szombat 22:07
Frissítve: 2014. december 07. vasárnap 09:20

A Fidesz szóvivője, Tuzson Bence szombat esti tájékoztatása szerint belső vizsgálatot indítanak a pártban, mert csak "tiszta, feddhetetlen" politikusai lehetnek a Fidesznek. Azt mondta, a sajtóból értesültek arról, hogy mi történt, és állítólag mit követett el Fodor Ibolya (képünkön).
A Kertvárosban októberben megválasztott önkormányzati képviselőnőt egy tizenöt évvel ezelőtti, 1999-es, az Új Dunántúli Naplónál történt gazdasági ügy miatt támadja az ellenzék, ahol akkoriban a kiadóiroda könyvelésén dolgozott.
Két párt, a Jobbik és az Együtt már lemondásra is felszólította Fodort.
A vád szerint, melyet először egy volt munkatársa, az akkoriban szintén - igaz, teljesen más területen - az Új Dunántúli Naplónál dolgozó Balogh Zoltán (ma a Schmuck Andor-féle szocdem párt helyi prominense) hozott nyilvánosságra a Facebookon, majd péntek este az RTL Klub híradója is közölt, Fodor az ezredfordulón egy 12,5 milliós elszámolása vitába keveredett a lapot akkoriban kiadó Axel Springer Magyarország Kft.-vel.
A nézetkülönbségnek bírósági eljárás lett a vége és Balogh Zoltán, illetve az RTL Klub azt állítják, hogy Fodor Ibolya sikkasztás miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a pécsi képviselő azonban ezt cáfolta. Hozzátette, számviteli fegyelem megsértése miatt akkoriban valóban próbaidőre bocsátották, de volt kollégája, a jelenleg szocdempárti politikus Balogh Zoltán, és az RTL Klub vádjait hazugságnak minősítette.
A Fidesz, mint szóvivője bejelentette, szombaton belső vizsgálatot indított az igazság kiderítése érdekében.
*
FRISSÍTVE: Balogh Zoltán már nem a szocdemek prominense
Elektronikus levelet küldött szerkesztőségünknek vasárnap hajnalban, cikkünk megjelenése után Balogh Zoltán a fent megjelentek kapcsán, melyben többek között ezt írja: "A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának 2014. október 12-ig voltam a Baranya megyei ügyvivője, a megbízatásom a helyhatósági választások lezárulásával megszűnt, a pártban semmiféle pozíciót nem töltök be, párttagsággal nem rendelkezem."
Balogh levelében megismétli a sajtóból már ismert állításainak egy részét is, de mivel Fodor Ibolya azokkal ellentétes tartalmú nyilatkozatot tett, levelének további részét nem közöljük, mert álláspontunk szerint a köztük kialakult vitában nem a Pécsi Újság.hu feladata igazságot tenni.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...