Filmkritika: Nem vénnek való vidék

2008. március 29. szombat 20:29

A Coen-fivérek Oscar-díjas új filmje a hetvenes évek Istentől elhagyatott texasi tájaira invitálja a nézőt. Szikár, lecsupaszított történetvezetésével mutatja meg, miként szabadul el a pokol ebben az unalmas, de eredendően jóindulatú emberek által lakott környezetben. A történet roppant egyszerű: Llewelyn Moss (Josh Brolin), volt vietnami veterán vadászata alkalmával egy bandaháború nyomai közepette pénzzel tömött táskát talál. Nemsokára nyomára bukkannak és kezdetét veszi a fejvadászat, több kívülálló valódi és majdnem áldozattal.

Jól ismert toposzok elevenednek meg a szemeink előtt, menekülés először a városból, majd az országból. Mindez rengeteg vérrel, erőszakkal és olyan kifinomult, de egyben bizarr módszerekkel (például önműtéttel), melyek akár egy túlélési vagy praktikaműsorban is elmennének.

A főhősünk nyomába eredő - Javier Bardem által alakított - Anton Chigurh, profi, ellentmondást nem tűrő, öntörvényű, sajátos módszereket alkalmazó bérgyilkos sem érezheti magát biztonságban. Ugyanis ő is felette állók erők (Woody Harelson) útjába kerül.

Így változik a vadász és az áldozat szerepe az aktuális alakuló „táplálékláncnak" és a senkit sem kímélő véletleneknek megfelelően. Ha vannak feltűnő motívumok a filmben, akkor azok a sebesülésekből származó vérnyomok: mindenkit eligazítanak, de el is árulnak egyben.

Az alkotókat dicséri a mód, ahogy megjelenítik ezt az - akár minimalistának is nevezhető - mikrovilágot, azt a kontrasztot, ahogy a thriller folyamán csak díszként jelenlévő, eredendően jóindulatú, egyszerű texasi népek, miként találkoznak az életüket eltaposó érzelemmentes, végletesen tapasztalt gyilkosaikkal („Itt élte le az egész életét?").

A rendezők valóban odafigyeltek a legkisebb részletekre is. Tipikus helyi figurák, akik még tőmondataikban is (más alig hangzik el) fecsegnek, de az összes szereplő megjelenítése kiválóra sikerült. Miközben olyan gyakori, finom utalások szövik át a filmet, melyek elsőre talán nem is tűnnek fel: a nyitójelentben vadászó veterán főhős személyét látva a Szarvasvadász Robert De Niro-ja is eszünkbe juthat.

A hetvenes évek sem véletlen: a vietnami háború által okozott történelmi-társadalmi krízis szintén rezonál a jelenre, akárcsak Ridley Scott legutóbbi filmjében, az Amerikai Gengszterben, csak abban némiképp más közelítésben.

Szintén kiváló alkotói döntés, hogy a mostanában - nem véletlenül - felkapott Josh Brolin és Javier Bardem olyan hollywoodi nagyöregekkel került egy filmbe, mint Tommy Lee Jones vagy a Született gyilkosok Woody Harelson-ja, akinek a szájából valóban viccesen hangzik az őt megszorító pszichopata bérgyilkos Bardemnek szegezett kérdés: „Tisztában vagy azzal, hogy milyen szinten elmebaj, amit csinálsz?"

Ez a fajta humor többé-kevésbé végigvonul a filmen, szükség is van rá, hogy ellensúlyozza az állandó erőszakot, azt, amiről túl sokat és túl didaktikus módon elmélkedik a Tommy Lee Jones által alakított seriff - de mindez csak minimálisan árnyalja a filmről kialakult alapvetően pozitív képet. Kiváló film korrekt színészekkel olyan, amelyben érdemes a legjobb értelemben elveszni.