Fidesz: a „Lex Toller" egyenlő az időhúzással
2008. június 12. csütörtök 14:51
"Egy évvel ezelőtt már kifogásoltuk, hogy Toller László sajnálatos baleste óta körzetében senki nem képviseli az ott élők érdekeit. Azóta lényegében nem történt semmi, a helyzet továbbra is megoldatlan, és úgy tűnik, 2010-ig az is marad.
A „Lex Toller" olvasatunkban nem szól másról, mint az időhúzásról. A szocialisták érdeke ugyanis az, hogy 2010-ig ne legyen időközi képviselőválasztás Toller László körzetében. A szocialisták félnek és tartanak egy megmérettetéstől, és ezért mindenképpen el akarják kerülni az időközi választást.
A szocialisták azonban nincsenek tekintettel az ott élő pécsiekre, és nincsenek tekintettel azokra a választópolgárokra sem, akik annak idején éppen a baloldalt, Toller Lászlót támogatták.
A szocialisták tehát nem arra törekednek, hogy mielőbb megoldják a sajnálatos módon két éve valódi érdekképviselet nélkül maradt kertvárosiak támogatását, hanem önös és kisszerű politikai érdekeiktől vezérelve megakadályozzák, hogy a városrész valódi képviselethez jusson. A baloldali politika magára hagyja Kertvárost és a 3. számú választókerület lakóit.
Számunkra - párttól és pártállástól függetlenül - elfogadhatatlan, hogy egy városrésznek 4 évig ne legyen politikai képviselete, ne legyen képviselője, akit a lakók megkereshetnek gondjaikkal, problémáikkal. Ez azt jelenti, hogy a szocialisták számára a demokratikus elvek és normák nem jelentenek semmit.
Úgy véljük, az időhúzás helyett itt lenne az ideje a felelős gondolkodásnak és a probléma megoldásának, hogy a kertvárosiak valódi képviselethez jussanak.
Dr. Révész Mária
A Fidesz-MPSZ pécsi elnöke"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja