Ficzek Ferenc munkáiból nyílt kiállítás a Kodályban
2016. szeptember 27. kedd 17:56

Hátrahagyott kijáratok címmel nyílt kiállítás Ficzek Ferenc alkotásaiból a Kodály Központban, melyet a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó ideje alatt lehet megtekinteni.
Ficzek Ferenc a Pécsi Műhely alapító tagjaként meghatározó szereplője volt a 70-es és 80-as évek képzőművészeti életének. Sajátos alkotói látásmódja a kezdeti analitikus attitűdből táplálkozva olyan egyedi műtípusokban bontakozott ki, mint a szájjal, majd később szórópisztollyal fújt grafikák, a formázott, feszített vászondomborítások, különféle objektek és animációs filmek.
Ez utóbbi műfajba tartozik a Hátrahagyott kijáratok című alkotás, amely elmondása szerint korábbi grafikai tevékenységének mintegy összefoglalásaként is értelmezhető. Jelen kiállítás erre az animációs filmre koncentrál. A táncoló női test formai játéka, átalakulása a különféle vetítések és torzulások permutációinak révén egy tisztán vizuális kísérletnek is tekinthető.
A kiállítás szervezői Salamon Péter és Szluka Balázs.
Ingyenesen megtekinthető a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó ideje alatt október 3-ig a Kodály Központ nyitvatartási rendje szerint.
Forrás: Filharmónia Magyarország
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Faggyal, havazással és széllel...

