Fiatalok vandálkodtak a Havihegyi sétányon
2014. augusztus 20. szerda 11:21
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást augusztus 18-án a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen az öt fiatalkorúval szemben, akik Pécsett a Havihegyi úti sétányon lévő kandelábersort megrongálták.
A rendelkezésre álló adatok alapján május 5-én az esti órákban a Havihegyi úti sétányon hat darab köztéri világítótestet dobáltak meg fiatalok, majd a helyszínről elmenekültek.
A kiérkező járőrök a beszerzett adatok alapján a közelben három fiút fogtak el és állítottak elő. A vallomásuk, valamint a nyomozás során begyűjtött egyéb adatok alapján a rendőrök megállapították, hogy még további két fiatal is részt vett a bűncselekmény elkövetésében. A gyanúsítottak kihallgatásuk során elmondták, hogy pusztán „hecc"-ből kezdték el dobálni a lámpákat, melyek részben megrepedtek, részben eltörtek.
A Pécsi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával folytatta le a büntetőeljárást, melyet az öt fiatalkorúval szemben rongálás vétség és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal befejezett, a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

