Félmilliárdot költött tavaly a város az EKF-központ működésére
2009. április 29. szerda 19:56

A városháza gazdasági bizottsága a múlt héten tárgyalta volna a Pécs2010 Menedzsment Központ Nonprofit Kft. tavalyi - a 2008. októberéig Mészáros András főigazgatóval fémjelzett időszak - beszámolóját, ám a társaság igazgatója, Ruzsa Csaba (képünkön) ekkor éppen Brüsszelben számolt be a kulturális főváros program állásáról, így a képviselők csak április utolsó napjaiban tárgyalhatják a dokumentumot.
Az előterjesztés szerint 2008 decemberében a társaság dolgozói létszáma átlépte a félszázat, azóta 53-an tevékenykednek az EKF sikere érdekében, míg egy esztendővel korábban, 2007 végén még csak 38-an voltak a központban.
Ezzel együtt nőttek a kiadások is: míg a személyi jellegű ráfordítások (alkalmazotti bérek, egyéb juttatások) 2007-ben 199,5 milliót tettek ki, addig 2008-ban ez a keret százmillióval, 299,5 millióra ugrott.
A központ alkalmazottai nem keveset költöttek utazásra, hiszen a társaság 2 milliós üzemanyag-költsége mellett 13 millió elment erre a célra, a "papírmunka", azaz a nyomtatványok és az irodaszerek beszerzése pedig négy és fél milliót vett ki a társaság zsebéből.
A Mária utcai közhasznú társaság költségvetésének bevételi összege összesen 684 millió volt tavaly, amiből, mint írtuk, már 519 milliót az önkormányzattól, hatvanmilliót a Nemzeti Szakképzési Intézettől kaptak egy idén záruló felnőtképzési programra, közel kilencvenmillió pedig egy, még 2007-ről áthúzódó könyvelési tétel.
FRISSÍTVE:
A FIDESZ KÖZLEMÉNYE:
"Már megint a pécsiek fizetnek
Beszámolt tevékenységéről az EKF Menedzsmentközpont Kht. Ha egyáltalán tevékenységnek lehet nevezni azt a mérhetetlen pazarlást, amit 2008-ban - a beszámoló tanulságai szerint - a város szocialista vezetésének tudomásul vétele mellett elkövettek.
A pécsiek felháborítónak tartják, hogy miközben a kulturális főváros program eddig kudarcok sorozata, folyamatos költségnövekedés és halasztások sorozata volt, hogy csupán a Hungarofeszt munkatársainak gyors és szakszerű cselekvése mentette meg Pécs hírét Brüsszelben az elmúlt héten, a közben Pécsett két kézzel szórták a pénzt benzinre, bérekre, irodaszerekre és utazásra.
Az önkormányzat tulajdonában lévő Kht. Már 53 munkatársat foglalkoztat, átlagosan havi megközelítőleg 500.000 Ft-os személyenkénti bérköltséggel. Egy válság kellős közepén, amikor Pécset eladósították, pedig minden fillért a munkahelyek megőrzésére, és újak teremtésére kellene fordítani.
E mellett tavaly 2 millió forintot költöttek benzinre, havi közel 400.000 Ft-ot irodaszerekre, és minden hónapban 1 millió forintot utazásokra.
Felháborító és elfogadhatatlan. Ebből elég volt, ez így nem mehet tovább.
Mindezt tetézi a mai napon bejelentett újabb hír, hogy a Központ vezetője 3 napra Isztambulba utazik, megismerkedni az ottani új vezetéssel. Tudomásunk szerint Ruzsa Csaba nem egyedül utazik, hiszen újságírókat is visznek magukkal, hogy a „sikerekről kellő mértékben tájékoztassák" az itthon maradt pécsieket.
A Fidesz Pécsi Szervezete követeli a város szocialista vezetőitől, hogy azonnal állítsák le a politikai turizmusnak ezt a műfaját, vagy az utazási költségeket mindenki térítse meg saját maga, és ne a pécsiek utazgassanak az EKF „ügyében" most utazó tisztviselők. Itt az ideje a változásnak, itt az ideje, hogy véget vessünk a felelőtlen gazdálkodásnak, itt az ideje, hogy aki a köz pénzét szórja, az szembenézzen annak következményeivel.
Az EKF programja Pécsé, a pécsieké. Nem azért van, hogy a szocialisták turisztikai igényeit kielégítse, hanem azért, hogy a pécsiek nyerjenek!
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Pécsi Elnöksége
2009.04.30."
B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...