Félmilliárd a Tettye kintlévősége: jönnek az előre fizetős vízmérők
2013. május 21. kedd 10:09

Az előre fizetős vízmérő főként a nehéz helyzetben lévőknek jelenthet alternatívát, akik így nem tudnak leküzdhetetlen adósságot felhalmozni. Az első kártyás vízórákat pénteken szerelték be Pécsett két önkormányzati bérlakásba. A Tettye Forrásház az új mérési szolgáltatástól azt reméli, hogy csökken a pécsi fogyasztók által felhalmozott tartozás, amely jelenleg több mint 500 millió forintot tesz ki.
A mérő úgy működik, akár egy feltöltőkártyás mobiltelefon: az ügyfél (saját lehetőségeinek és határainak ismeretében) előre megvásárolja a kívánt vízmennyiséget, így csak annyit fogyaszt, amennyit kifizetett. A szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában rendezett fogyasztást egy mágneskártyával érvényesítheti az intelligens vízórán, az újratöltést pedig tetszőleges alkalommal megismételheti.
Pécsett május 17-én két kártyás mérő kezdte meg működését, amelyeket a Pécs Holding szereltetett fel két önkormányzati bérlakás fogyasztásának kezelésére. A kártyás vízórák - megfelelően magasabb tudásuknak - a hagyományos mérőknél ugyan többe kerülnek, azonban különösen hatékony megoldást kínálnak albérletek, önkormányzati bérlakások, társasházak esetében a lakói, bérlői tartozás felhalmozódása ellen.
A régióban máshol is alkalmazott módszer tapasztalatai kedvezők, az előrefizetős vízóra nemcsak az eladósodottságtól való védelemre, adósságkezelésre is jó. Tartozás esetén ugyanis a befizetett összeg egy kisebb része a hátralék rendezésére megy. A kártya feltöltésére az önkormányzattal együttműködve a lakásfenntartási támogatás is fordítható lesz.
A fogyasztás egyszerűen követhető a vízmérőn, melynek kijelzője visszafelé számol, így mindig látható rajta, hány köbméter víz áll rendelkezésre. Ha a feltöltött keret elfogyott (vagy valaki megpróbálja megrongálni a szerkezetet), az eszközben lévő csap automatikusan elzár. A higiéniai okokból szükséges, korlátozott vízmennyiség azonban ekkor is rendelkezésre áll.
2013. május 21.
TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.
Forrás: Tettye Forrásház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

