Fejlesztések és elbocsátások a mentőszolgálatnál
2008. március 25. kedd 16:41
Az OMSZ az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2013-ig 11 milliárd forintot, ebből az első két évben 7 milliárdot költene 25 mentőállomás, köztük a szentesi légi bázis építésére, a pécsi légi bázis Szekszárdra telepítésére, valamint számos létesítménye átépítésére, felújítására, műszerek, eszközök beszerzésére - mondta Göndöcs Zsigmond.
A főigazgató, aki a baranyai mentőutókba egy olajipari cég adományaként kerülő tizenegy defibrillátor átadási ünnepségén vett részt, ezt azzal magyarázta, minderre az ellátás színvonalának növelése, illetve annak érdekében van szükség, hogy a mentőegységek 15 percen belül elérhessék a riasztás helyszínét.
Hozzátette: az OMSZ beadta pályázatát informatikai rendszerének 4,1 milliárd forint értékű fejlesztésére. Kedvező elbírás esetén korszerűsíthetik a mentési-bevetésirányítási rendszerüket, a mentőkocsikat műholdas helymeghatározó eszközökkel, valamint érintőképernyőkkel szerelhetik fel, ezzel is fokozva a mentés hatékonyságát, gyorsaságát.
Göndöcs Zsigmond kérdésre válaszolva kitért rá, hogy az OMSZ-nek a mentés és a betegszállítás január elsejei különválásával kevesebb a feladata, ez szükségessé teszi a kocsik számának csökkentését, dolgozók elbocsátását.
A szervezetnek jelenleg 771 járműve van, 650 alá biztosan nem csökken, de ez 100-200 dolgozó elbocsátásával jár - mondta Göndöcs Zsigmond.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...