Ezúttal már összejött: régi-új alpolgármestereket választott a pécsi közgyűlés
2024. december 10. kedd 12:53

Az új közgyűlés negyedik ülését követően már vannak alpolgármesterei Pécsnek Zag Gábor és Ruzsa Csaba személyében.
.
Miután ezt megelőzően nem sikerült alpolgármestert választani, a pécsi közgyűlés mindeddig törvénysértően működött, s erre már a kormányhivatal is felhívta a figyelmet, december 10-ig adva határidőt az állapot megszüntetésére.
Ez éppen ma járt le.
Péterffy Attila a keddi közgyűlésen ismét a volt DK-s Zag Gábort és Ruzsa Csabát javasolta az alpolgármesteri posztokra kedden, miközben őket egyszer már elutasította közgyűlés.
A nemzeti oldal az önkormányzat törvényes működése érdekében hajlandó volt a kompromisszumra, egyik jelöltet, Zag Gábort támogatni. Utóbb kiderült, hogy Ruzsa Csabára is elegen szavaztak a megválasztásához. (Ahhoz, hogy Ruzsa nyerjen, a 10 fős baloldali csoport mellett még három képviselői voksra volt szükség, vélhetően MKKP, a Mindenki Pécsért Egyesület és a Mi Hazánk is támogatta Ruzsát. A Tiszta Kezek Egyesület nem vette fel a szavazólapot sem.)
Zag Gáborra egy nem és 18 igen szavazat érkezett. Ruzsa Csabára pedig 5-en nemmel, 13-an igennel voksoltak, egy képviselő tartózkodott.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek:...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Benzin szivárgott egy vasúti...

