Ez nem semmi: a börtönből intézte a telefonos csalást egy elítélt
2018. március 22. csütörtök 08:51

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy elítélttel szemben, aki a börtönből, telefon segítségével csalt ki pénzt áldozatától.
Az ügyészség közlése szerint az elkövető több mint négyéves börtönbüntetését töltötte egy büntetés-végrehajtási intézetben, amikor elhatározta, hogy a nála lévő, jogszerűen tartott telefonnal ismeretlen személyeket felhívva próbál kicsalni pénzt áldozataitól.
A férfi a telefont jogszerűen a hozzátartozókkal való kapcsolattartás céljából tartotta magánál, azonban hívásai korlátozva voltak. 2017 elején azonban ismeretlen módon hozzájutott egy SIM kártyához, majd a börtönből véletlenszerűen, találomra beütött számok alapján hívott fel embereket.
A vádlott a telefonhívások során magát egy telefontársaság képviselőjének adta ki és a hívott felet arról tájékoztatta, hogy egy nyereményjáték során pénzt nyertek, mely átvételének a feltétele, hogy egy bediktált telefonszám egyenlegét töltsék fel.
Az elkövető összesen 175 ezer forint értékben kérte a sértettet a telefonegyenleg feltöltésére.
A hívott személy kezdetben nem tett eleget ennek, a későbbiekben azonban a vádlott többszöri hívására végül 15 ezer forinttal töltötte fel az elkövető által megadott telefonszámot.
A vádlott cselekménye üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének a megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Újabb pécsi, legendás helytől...

