Ez már nem vicc: építményadó, tőlük, nekünk
2007. december 09. vasárnap 22:58

Bár tudjuk, a hírhozó jár a legrosszabbul, mégis rossz hírünk van: több más adónem mellett 2008-tól a helyi építményadót is emeli az önkormányzat.
Eddig ez alól minden 80 négyzetméternél kisebb lakás adómentes volt, s a 100 négyzetméternél kisebb háztulajdonosoknak sem kellett fizetniük. Ha ennél nagyobb volt az ingatlanunk, a bejelentett hozzátartozók után személyenként huszonöt négyzetméter így is adómentessé vált. Ezen kívül nem kellett adózniuk a 20 négyzetméter hasznos alapterületet meg nem haladó garázsok tulajdonosainak sem.
A többi adó is emelkedik
Jövőre jelentősen emelkednek a terhek.
Dr. Milter Anna, a város adóügyi osztályvezetője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hogy a most hatályban lévő mentességi szisztémát nem szüntetik meg teljesen, viszont szűkítik.
Így az alapterület utáni mentességnél a határt lakás esetében 65 négyzetméterre, lakóház esetében 80 négyzetméterre csökkentik, valamint a családtagi mentességnél a személyenként figyelembe vehető alapterület is 15 négyzetméterre változik.
Ez azonban, sajnos, csak az egyik része a változásoknak. Az osztályvezető ugyanis levegőért kapkodó munkatársunkat végleg padlóra küldve hozzátette: az idei 360 helyet 450 forintot kell lerónunk minden egyes négyzetméter után, a vállalkozók számára kirótt 450 forintos tétel pedig 500 forintra emelkedik.
Ha mindez nem lenne elég, azzal a gondolattal is meg kell barátkoznia minden garázstulajdonosnak, hogy egy hónap múlva a kocsitároló teljes alapterülete is adókötelessé válik. Függetlenül annak nagyságától, ami évente, négyzetméterenként 300 forintot jelent. Milter Anna hozzátette: az összesített adóterhet két részletben fizetjük be 2008-ban is.
A fenti döntések négy bizottsági ülésen már átmentek, azok szentesítéséhez immár csak a közgyűlés jövő csütörtöki ámenjére van szükség.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Három hónapja nem találnak egy...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...