Ez lesz a menetrend tavasszal Máriagyűdön
2016. február 16. kedd 07:30

A következőkben a Máriagyűdi Bazilika márciusi programjaira hívjuk fel a figyelmet.
Nagyböjt péntekjein 16.15-től keresztutat végeznek, azt követően a szentmisében és a Szent Kereszt-ereklye köszöntésére kerül sor. A szokott feltételek mellett teljes búcsú nyerhető.
Ferenc pápa meghirdette az Isteni Irgalmasság évét, ehhez kapcsolódóan 24 óra az Úrral imádságban március 4-én 17.30-tól a plébánia családjaival közös imádságra hívnak mindenkit.
Március 5-én szombaton 14.00-órától ugyanezen program keretében a siklósi esperesi kerület bűnbánati napja lesz a Bazilikában.
Március 11-én 20.00-kor bekapcsolódnak a Mária Rádió Kiáltás című műsorának imaperceibe.
Március 18-án, a régi hagyomány szerint Fájdalmas Anya péntekén a keresztutat kint végzik a Kálvárián 15.00 órakor. A szentmise közvetlen keresztút után lesz a Bazilikában.
Március 20-án Virágvasárnap, az Úr Szenvedésének Vasárnapja. Szentmisét mondanak 08.00-kor, az ünnepi szentmisét barkaszenteléssel és körmenettel 10.00-kor kezdik. A szentmisében eléneklik a virágvasárnapi passiót. 15.00-kor a máriagyűdi egyházközség és barátaik élő passiójátékában gyönyörködhetünk, megcsodálva a korabeli ruhákban fellépő, több mint 60 amatőr színjátszó előadását.
Április 24-én nagycsütörtökön reggel 08.00-kor sötét zsolozsmát imádkoznak. Az Utolsó Vacsora emlékmiséje 18.00-kor kezdődik, majd 19.00 közös vacsorára hívják a jelenlévőket, ahol megkínálják egymást egy kis hazaival, 19.30-kor virrasztás lesz az Olajfák hegyén imádkozó Krisztussal.
Április 25-én nagypénteken reggel 08.00-kor sötét zsolozsmát imádkoznak. A nagypénteki szertartás 15.00-kor keresztúttal kezdődik, ehhez közvetlenül kapcsolódik Jézus Szenvedésének Ünnepe az énekelt nagypénteki passióval, a nagy könyörgéssel a világért, a hódolattal a Szent Kereszt előtt és az áldoztatással. Ezen a napon szigorú böjt van.
Április 26-án nagyszombaton reggel 08.00-kor sötét zsolozsmát imádkoznak. A vigília-szertartás 19.00-kor tűzszenteléssel veszi kezdetét, majd a húsvéti örömének köszönti a húsvéti gyertyában Krisztust, a Fényt, a teljes virrasztó olvasmányrendet követi a keresztvíz megáldása, az ünnepi szentmise, végül a feltámadási körmenet.
Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a szentmisék ünnepi rend szerint 08.00 és 10.00 órakor kezdődnek.
Forrás: Pécsi Egyházmegye - Fotó: Loósz Róbert
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy kiterjedésű tarlótűzzel küzdenek...
- Három pécsi drogdílert is...
- Csaknem négyszáz gyermek...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...