Évi 17 millió nemzetközi protokollra
2009. május 11. hétfő 19:01

Testvérvárosainkkal kapcsolatban kijelenthető: egy részük lekopott, s a viszony felszámolása is megfontolandó, míg mások komoly érdeklődést mutatnak Pécs iránt, s reménykeltő hozadékot is tartogatnak számunkra. De menjünk sorban, kinél, miért is voltunk vendégségben tavaly, illetve mit csináltak nálunk a meghívottjaink!
Lahtiból 2008-ban nem érkezett és idén sem jön Pécsre delegáció, ahogy a pécsiek sem ápolták ebben az évben ily módon az egymás közötti viszonyt, a finn településsel érdemesebb lenne tehát vagy komolyabban foglalkozni - vagy esélyt adni másnak.
Kolozsvár korábbi polgármestere többszöri pécsi meghívásra sem reagált, ám utódja a meglehetősen fagyottá vált kapcsolatok felmelegítését helyezte kilátásba. Az önkormányzati delegáltak pécsi látogatása mellett az erdélyi városból a testvérvárosi kosártornára érkeztek még hazánkba.
Az amerikai Seattle-vel a korábbi nyári diákprogram - pár fő részvételével - egyetemi szervezésben zajlik. A nem igazán mély kapcsolatok lendületet vehetnek idén, hiszen 9 fős különítmény érkezik az egyház ezer éves fennállásának eseményeire a nyáron - igaz az önkormányzat ebben sem vesz részt, hiszen a püspök hívta meg a seattle-ieket.
Tucsonnal a kapcsolat: pécsi arizonai indián és tucsoni magyar roma kulturális megjelenések maradtak el pénztelenség miatt. Nem jött létre a polgármesteri találkozó, de van amerikai nyitottság a családlátogató program elindítására - konkrétumok még nincsenek ugyanakkor e téren.
Arad tavaly lett Pécs testvérvárosa, s el is jött egy delegáció a város napján a Mecsekaljára. Gonda alpolgármester tavasszal írt alá velük kulturális együttműködést.
Eszékkel hagyományosan szoros viszonyt ápol Baranya és Pécs. Tavaly ősszel például az eszéki szociális intézmények vezetői tájékozódtak a városban és a lakásszövetkezetek is kérték a hivatalos kapcsolatok felvételét. Pécs az eszéki város napjára küld majd hivatalos delegációt, valamint tervben van egy együttes testületi ülés megrendezése is.
A török Kütahya városával igazán csak most, a kulturális főváros program kapcsán lendült fel a kapcsolat: tavaly itt volt a polgármester és a kormányzó is. Többek között a két város porcelángyárai, és az egyetemek között indult meg a kommunikáció.
Az olasz Terracinában testvérvárosi konferencián voltak a pécsiek (kulturális csereprogramok fontosságáról ejtettek szót), huszonnégy terracinai delegáltat pedig Pécs látott vendégül a turizmus börzén.
Fellbach részéről polgármesteri vizit volt nálunk, Gonda Tibor alpolgármester és Szalay Tamás, az EKF művészeti divíziójának igazgatója pedig a Fellbachi Triennálé 2010-es programjain való pécsi megjelenésekről és a Pécs-Baranyai Művészek Társasága tervezett kiállításáról egyeztetett. Ősszel kiállítást is rendeztek a mecsekaljai művészek a német kisvárosban. Hagyomány, hogy a fellbachi városvezetést a Pécsi Napokra hívják meg, míg cserébe a pécsiek utazhatnak a Fellbachi Őszre.
Lyonnak akkor lett ismét fontos Pécs, amikor az elnyerte az EKF-et - a francia város ugyanis 2013-ban ad otthont a rendezvénynek. Azóta ez, a világörökségi kapcsolatok és a Fény Városok Nemzetközi Hálózata jelenti a középpontot az együttműködések terén. Ősszel üzletemberek mennek franciahonba, s jönnek onnan Pécsre is néhányan.
Vannak még Pécsnek partnervárosai is: ennek keretében az egyetem, egyházak, gazdálkodó szervezetek, kamarák, civil szervezetek keresik a kapcsolatokat.
A kapcsolat ápoláson túl az önkormányzat szervezeteknek is tagja:
A Kerámiai Innovatív Városok Nemzetközi Hálózatának, melynek tagjai vagyunk, így "a tagok itt kerámiai és porcelánipari hagyományaikra alapozva osztják meg tapasztalataikat" . A Zsolnay-ban kamatoztatható kapcsolat ára két évre majdnem hatmillió forintba kerül.
A WHO Egészséges Városok Európai Programjában is részt veszünk évi 3000 dollárért, míg a városok biztonságát zászlajára tűző európai fórumban egymillió forintért vehetünk részt. A fény városai szervezetbe, csakúgy mint a regionális fővárosok közé, évi kétszázezerbe kerül a tagdíj, a fallal körülvett városok táborába pedig ugyancsak ennyiért nyerhetünk évről évre felvételt.
Szervezetekben való részvételre évente 2,5 milliót költ a város, míg a külügyi kapcsolatok egészére 15-17 millió megy el. Ebben benne vannak a ki- és beutaztatások, a napi díjak, olykor a szállás ára is, ám a benzinköltség nincs.
FRISSÍTVE:
(szerda, 21:54)
Helyreigazítás
"Lahtiból 2008-ban nem érkezett és idén sem jön Pécsre delegáció, ahogy a pécsiek sem ápolták ebben az évben ily módon az egymás közötti viszonyt, a finn településsel érdemesebb lenne tehát vagy komolyabban foglalkozni - vagy esélyt adni másnak" - írják cikkükben.
Azonban Lahtiból városi delegáció érkezett Pécsre 2008. január 10-12. között.
Résztvevők: Jyrki Myllyvirta úr, polgármester, Timo Pohjansalo úr, jegyző, Maritta Vuorinen asszony, az Oktatási és Kulturális Osztály vezetője, Ulla Heijari asszony, nemzetközi referens.
(Bővebben tájékozódhat: http://www.pecstv.hu/archivum/?vid=c3VnBhk=)
Iskolai delegáció Lahtiból.
Elég könnyű informálódni: http://www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=5799
A pécsi magyar - finn társaság idén ünnepelte alapításának 35. évfordulóját.
A rendezvényen itt volt Jari Vilén Finnország nagykövete, aki 2007-ben, kinevezése után első vidéki útján Pécsett járt szept. 1-én és találkozott Dr. Hargitai Jánossal, majd 2008.-ban Geresdlakon majálisozott együtt a Lahtiból érkezett diákdelegációval. Azóta még kétszer járt városunkban.
2008. Júliusában Lahtiból a finn - magyar baráti társaság 16 fős delegációja érkezett egy hetes kirándulásra városunkba. Évente csereüdülésre kerül sor a két testvérváros lakosai között. Idén 21 pécsi „finn-barát" fog Lahtiba utazni Júliusban.
Minden évben pécsi finn hetet rendezek, ez így volt 2008-ban is. Minden évben Pécsett is megünnepeljük Finnország Függetlenségének évfordulóját.
Bármikor, szívesen tájékoztatom az újságot, mint eddig is tettem.
Köszönettel:
Kator György
Finnország tiszteletbeli konzulja
Pécs, 2009. május 13."
Az érintettektől, a konzul úrtól és olvasóinktól a tévedésért elnézést kérünk.
Pécsi Újság.hu
Képünkön: Hiller István oktatási és kulturális miniszter (b), Ertugrul Günay török kulturális és idegenforgalmi miniszter és Tasnádi Péter, Pécs volt polgármestere (j) a pécsi Széchenyi téren.
Korb Zoltán - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...