Évi 160 milliót veszíthet Pécs

2008. július 20. vasárnap 21:50

Évi 160 milliót veszíthet Pécs
Egy szakértői állásfoglalás szerint évente több mint százhatvanmillió forintot takaríthatna meg Pécs, ha kilépne az árampiacra. A tapasztatalatok azt mutatják, hogy a lépessel közel tíz százalékos megtakarítás érhető el. Információnk szerint azonban egy Toller László polgármestersége idején kötött kontraktus mindezt megakadályozhatja.

Az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében hirdetné meg a közvilágítási, illetve az önkormányzati intézmények energiaellátásának feladatát - amellyel több város példáját követve Pécs is kilépne a szabad árampiacra.

A tervek szerint azonban mindennek csak akkor van értelme, ha a közvilágítási rendszert is modernizálják és a meglévő tizenkilencezer köztéri égőből a még korszerűtlen négyezer-ötszázat lecserélik - így a rendszer energiatakarékossá válhatna.

Bár a beruházás 450 millióba kerülne, az olcsóbb áron kapott árammal valamint a költségkímélő lámpák beszerelésével három éven belül megtérülhetne a befektetés.

Úgy tudjuk, a városvezetés egyszerre pályáztatná meg a két területet: azaz a korszerűsítést, és az intézményi áramellátást - s ehhez kapcsolódna a karbantartás is. Ez utóbbi azért lényeges, mert az ajánlattevő vélhetően majd energiatakarékos és jó minőségű lámpákat szerez be azért, hogy a karbantartási költségei csökkenjenek.

Információnk szerint a volt polgármester, Toller László idejében elvégzett korszerűsítési munkák során ugyan a Pécs - 90 százalékos - finanszírozásának köszönhetően cseréltek le 15 ezer lámpát, azok mégis az akkori áramszolgáltató, a DÉDÁSZ tulajdonába kerültek. (A korábbi jogszabályok szerint a szolgáltatásra az áramszolgáltatónak kötelessége volt ajánlatot tennie, s a céggel több éves szerződése van a városnak jelenleg is.)

A fenti tulajdonviszonyok akadályt gördítenek a közbeszerzési eljárás elé, hiszen az önkormányzat természetszerűleg nem írhat ki pályázatot más tulajdonára. 

Az ügyben megkerestük az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.-t is, s a cégtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg is tart az egyeztetés köztük és az önkormányzat között a kérdésben.

B. M. - Fotó: Dittrich Éva