Spórolna az áramszámlán a város is
2007. november 02. péntek 10:17
.jpg)
A baranyai megyeszékhely önkormányzata - joggal - sokallja intézményei villanyszámláját, ezért rövidesen megversenyezteti az árampiacot, hogy a mainál kedvezőbb ajánlatot kaphasson. Az országban már több helyhatóság is azon gondolkodik, hogy - a jogszabályok adta lehetőséggel élve - miként faragjon az áramellátás költségein.
Tasnádi Péter a város polgármestere szerint jók a lehetőségeik: mint a példaként felhozta, al a nagyobb ipari fogyasztók már korábban élhettek a lehetőséggel, s ismeretei szerint nem egy esetben akár tízszázalékos költségmegtakarítást is el tudtak érni.
Pécsett jelenleg milliárdos tételt jelent az intézmények villamos árammal történő ellátása és a közvilágítás finanszírozása, így egy esetleges, a jelenleginél kedvezőbb tarifával akár százmillió forintot is meg tudna takarítani a nehéz gazdasági helyzetben lévő, és súlyos adóterhet hordozó önkormányzat.
A tervek szerint még idén kiírják a pályázatot, így nem kizárt, hogy jövőre életbe is lép az új rendszer.
Siófok vezetése - hogy legyen összehasonlítási alapunk - áprilisban határozott arról, hogy közbeszerzési eljárás keretében választja ki a város áramszolgáltatóját, s a közvilágítási hálózat kezelését is új kézbe adta.
Mindezzel évi húszmilliót tudott spórolni a Komló nagyságú település.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai tóba is érkezett...