Éves szinten 600 milliós kiesést jelentene a PÉTÁV esetében a kormányfő hétfői bejelentése

2012. december 10. hétfő 13:02

Éves szinten 600 milliós kiesést jelentene a PÉTÁV esetében a kormányfő hétfői bejelentése

- Állami szubvenció nélkül gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan a PÉTÁV számára a 10 százalékos távhőár csökkentés - reagált a hétfő déli hírre Vida János, a vállalat vezetője.

Mint Vida a Pécsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, 2012-ben nagyjából 6 milliárd forintnyi a lakossági árbevételük, s ha ennek egytizede nem folyik be jövő januártól, akkor ellehetetlenül működésük. Hozzátette, körülbelül 8 milliárd az össz-árbevételük, de ebből 2 milliárd nem a lakossági szektorból származik. A cég működési költsége mintegy másfél milliárd forint, ebből tehát nem lehet 600 milliót megspórolni.

A hő- és villamosenergia-termelésben érintett pécsi nagyvállalatot, a PANNONPOWER Holding Zrt.-t információink szerint közvetlenül nem érintik a kormányfő által bejelentett intézkedések, hiszen nem a lakossági piacra dolgozik.

Az általuk előállított hő- és villamosenergia felvevői az olyan elosztó cégek, mint a PÉTÁV (vagy az áram esetében a MAVIR), így tehát működésükre csak akkor lennének hatással a lakossági energiár-csökkentések, ha az ezekkel kapcsolatos hosszútávú szerződéseiket is újra kellene tárgyalniuk.

A kormányfői bejelentés után egyelőre nem világos, hogy a szektor szolgáltató és termelő cégeinek jövő évi működését miként érinti a 10 százalékos árcsökkenés.

Illusztrációnkon a pécsi hőerőmű.

P. Zs. - Fotó: Dittrich Éva