Esernyővel estek egymásnak a Magasháznál lévő kutyafuttatóban a kulturált állattartók
2014. május 27. kedd 22:33

Furcsán hangzik, de akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel, hogy immár tizennégy elkerített és folyamatosan karbantartott kutyafuttatón engedhetik szabadon négylábú kedvenceiket a pécsiek.
- Az említett helyen a lakosok kérésére hozott létre kutyafuttatót a pécsi önkormányzat, melyet drótkerítéssel választottak el a mellette lévő játszótértől - mondta el érdeklődésünkre Lóczi Szidónia, a városüzemeltetésért is felelős BIOKOM Nonprofit Kft. pr-menedzsere. - Bár a játszóteret külön nem kerítették el, a kutyák a megfelelő felügyelet mellett nem juthatnának át a homokozóba - tette hozzá.
A probléma, mint más helyeken is, a kutyatartók egy részének hozzáállásából, illetve a rongálásokból ered. A Magasház közelében lévő játszóteret ugyanis korábban kerítés védte, ám az idők folyamán vandál kezek áldozatává vált.
- A BIOKOM folyamatosan állítja helyre a rongálásokat. Sajnos gyakran találkozunk értelmetlen rombolással, nem csak a kutyafuttatók és a játszóterek, hanem más vagyontárgyak esetében is - fogalmazott Lóczi Szidónia.
- Ugyan érkezett már hozzánk olyan megkeresés is az egyik lakótól, hogy a már kialakított kutyafuttatót szüntessük meg, a lakosság többségétől egészen más hozzáállást tapasztalunk. A pécsiek túlnyomó része örül a kutyafuttatóknak, a mi álláspontunk szerint pedig pont az ilyen elkerített területek járulhatnak hozzá a kulturált állattartáshoz, valamint ahhoz, hogy a kutyások és nem kutyások közti konfliktusok száma csökkenjen - vélekedett a városüzemeltetési cég munkatársa.
Egyelőre azonban - helyi közgyűlési döntés hiányában -, újabb ilyen létesítmények a közeljövőben nem épülnek.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

