Érdemes lesz az eget kémlelni a pogányi reptér nyílt napján
2014. augusztus 19. kedd 16:03

A kifutópályán, az irányítótoronyban és a levegőben zajlanak majd augusztus 23-án a Pécs-Pogány Repülőtéri Nyílt nap ingyenes programjai, ahol déli 12 órától a látogatóknak lehetősége lesz a reptér kulisszái mögé pillantani és egy kis ízelítőt kapni a repülés világából, a repülőtér életéből.
Déltől 6 óráig a repüléssel, a légi irányítással, a repüléshez kapcsolható érdekességekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Lesznek helikopteres, repülős légi bemutatók, de a repülőtérhez közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó más programok is. A repülőtéren állomásozó tűzoltóautó is megtekinthető, Budaörsről pedig érkezik pár órára egy rendőrhelikopter is, sőt rendőrmotorosok és rendőrkutyák is bemutatóznak a délután folyamán. Délután 5 órakor egy olyan meglepetésvendég érkezik, aki biztos, hogy az égre szegezi a tekinteteket.
Délután 6 órától a kifutópálya hosszát tesztelhetik a sportosabbak a 3,8 kilométeres REPTÉR RUN futóverseny keretein belül. Ott lesz alkalma most futni az érdeklődőknek, ahol eddig csak a gépmadár járt, a repülőtér kifutópályáján. A 17 év alatti és feletti korcsoport férfi és női győztesei pedig óriási élménnyel gazdagodhatnak, hisz nyereményük egy-egy két személyes sétarepülés lesz Pécs felett. Sötétedés után, este 8 órakor rajtol a Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaraton, ahol a résztvevők Magyarországon most először futhatnak egy repülőtér kifutópályáján éjszakai kivilágításban.
A program ingyenes. A Tüke Busz ingyenes járatokat biztosít a Főpályaudvarról a repülőtérre délután 2 órától minden órában. A nyílt nappal és a 3,8 kilométeres futással kapcsolatosan minden információ megtalálható a repülőtér honlapján, illetve Facebook oldalán. A 3,8 km futásra nevezni az [email protected] e-mail címen lehet.
Az éjszakai félmaratonnal kapcsolatos információk a www.futapecs.hu oldalon érhetők el.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

