Eltunyult a pécsi gyerekek negyede: alig mozognak, egészségtelenül táplálkoznak
2016. május 23. hétfő 16:58

Súlyos problémával állunk szemben: minden negyedik-ötödik pécsi lurkó elhízottnak számít, ez pedig komoly egészségügyi kockázatokat rejt. Városunkban egyedülálló kutatás folyik annak érdekében, hogy a helyzet javuljon.
Mint arról hírportálunkon nemrég beszámoltunk, nagy port kavart a hír, hogy a pécsi óvodákból kitiltották az egészségtelen rágcsálnivalókat és édességeket. A gyerekkori elhízás területén számos érdemeket szerző professzor, dr. Molnár Dénes szerint helyes döntés született.
- Az eddigi állapotot ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki nem dohányzik, ám mások folyamatosan az orra alá fújják a füstöt. Ugyanez történt azokkal a szülőkkel és gyerekekkel, akik figyelnek az egészséges táplálkozásra - fogalmazott.
Szerinte az, hogy eddig gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül be lehetett vinni ételeket, ellentmond a közétkeztetésben nemrég elindított reformnak.
- Figyelni kell azonban arra, hogy a szülők ne utasításként fogják fel az új szabályokat, ezért érdemes meggyőzni, tájékoztatni őket, miért is született ez a döntés - adott tanácsot a döntéshozóknak.
A professzor szerint meg kell érteni, hogy a gyerekkori elhízás hatalmas problémává vált az elmúlt években.
- Rossz a helyzet. A serdülők huszonöt, az óvodások és kisiskolások pedig húsz százaléka elhízott. A pécsi gyermekeknek rettentő rossz a fizikai aktivitása, nagyon sokat ülnek a televízió vagy a számítógép előtt. E mellett kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek, sőt még keveset is alszanak. Nagy probléma, hogy a fiatalok körében népszerűek a cukrozott italok - festette le a szomorú valóságot.
Annak érdekében, hogy a lurkók fittebbek és egészségesebbek legyenek, Pécsett tavaly novemberben egy úgynevezett gyermek-prevenciós központ kezdte meg működését. Az egyetem berkein belül működő műhelyben már javában zajlik egy országos megelőző kampány kidolgozása, amelynek során főként a gyerek első ezer napjára fókuszálnak.
A kutatás eredményei, amint megszületnek, eljuttatják az illetékes kormányzati és döntéshozó szervekhez is.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: iStock
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

