Eltüntetik az Áper romjait - Iparvállalatok vehetik birtokba az egykori laktanya területét
2024. október 31. csütörtök 08:47

A szennyezésmentesítéssel és a rekultivációval megkezdődött az egykori pécsi Zrínyi Miklós (közismert nevén Áper) laktanya hasznosítása. A munkát egy tapasztalt helyi építőipari vállalkozás végzi. A tervek szerint iparvállalatok települnek rövidesen a régóta elhanyagolt, de remek adottságokkal rendelkező ingatlanba.
Csaknem két évtizede áll üresen a hatos főút mellett a hivatalosan Zrínyi Miklós nevét viselő, a pécsiek által többnyire csak Áperként ismert egykori tüzérlaktanya.
Az épületegyüttest magánszemélyek vásárolták meg az önkormányzattól és az új tulajdonosok bele is kezdtek a terület rendezésébe. A cél egyértelműen a gazdasági célú hasznosítás. Pécs ugyanis szűkölködik ipari vagy kereskedelmi célú ingatlanokban, ezért a Zrínyi-laktanya okkal pályázik a beruházók figyelmére. A közel 70 hektáros terület több mint fele, 40 hektár gyakorlatilag zöldmező, az egykori katonai épületekből már csak négy áll.
„A helyszín kiváló adottságokkal rendelkezik az elsőrangú közlekedési kapcsolat és a kiépített infrastruktúra okán. Mind az elektromos áram, mind a gáz, mind a víz-szennyvíz megfelelő kapacitással rendelkezésre áll - márpedig a Dél-Dunántúlon napjainkban már kifejezetten ritka az ilyen jól ellátott ipari ingatlan" - mutatta be a volt laktanya értékeit Magyari Csaba projektvezető, a rekultivációt végző MB-Bau cégcsoport vezetője.
A Zrínyi-laktanya robbanóanyag-mentesítése már korábban megtörtént. A cég munkatársai az elmúlt hónapokban szétválogatták és elszállították a nagy mennyiségben, illegálisan lerakott kommunális hulladékot.
Szakember bevonásával feltérképezték a területen növő, vadon hajtott növényeket és az értékes példányokat áttelepítik többek között játszótérre és egy autókereskedésbe is jutott a kiásott fákból és cserjékből.
„Elkötelezettek vagyunk a környezetkímélő megoldások iránt és a védendő természeti értékeket megóvjuk. Várhatóan több száz növényt fogunk elköltöztetni és ezáltal megmenteni" - mondta Magyar Csaba.
A gazdasági hasznosítás érdekében már folynak a tárgyalások az érdeklődőkkel. Mivel már 1-2 hektáros parcellák is rendelkezésre állnak, ezért a terület kisebb vállalkozások számára is lehetőségeket kínál. A tulajdonosok számításai szerint az első cégek 2025-ben már megkezdhetik a beruházásaikat az ingatlanon.
A Zrínyi-laktanya rekultivációját végző MB-Bau Kft. több évtizede tevékenykedik a baranyai építőiparban. Tervezőként és generálkivitelezőként - ipariterület-fejlesztőként nagy volumenű ipari beruházások (élelmiszeripari, gyógyszeripari, mezőgazdasági) és emblematikus műemléki rekonstrukciók (Dzsámi, Havihegyi templom, püspöki palota) fűződnek a nevükhöz.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...