Elterjedt a városban, hogy újabb gyilkosság történt – a rendőrség cáfolja a pletykát
2012. augusztus 07. kedd 12:36

Egyre több helyről hallani, hogy Bándy Kata meggyilkolása után pár nappal újabb erőszakos haláleset történt Pécsett. A szóbeszéd szerint a pszichológussal történt szomorú eset után a meszesi Dobó István utcában is meggyilkoltak egy nőt, a rendőrség pedig azért nem hozza nyilvánosságra az esetet, mert félnek, hogy elszabadulnak az indulatok. A pletykák ugyanis arról szólnak, hogy ez az elkövető is cigány származású. Kíváncsiak voltunk, van-e alapja a mendemondának, ezért a rendőrséghez fordultunk.
Nem nyilatkoznak a Bándy-ügyről
Ugyan Bándy Kata meggyilkolásáról adott rendőrségi tájékoztató több kérdést is felvet (a témában írt cikkünk ide kattintva olvasható - a szerk.), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a témában nem ad további tájékoztatást.
Mint kérdésünkre válaszolták, a korábban megtartott sajtótájékoztatón elhangzottakon kívül nem kívánnak nyilatkozni.
A rendőrség, mint írták, "nem teheti meg, hogy egy bűncselekményt elhallgat a nyilvánosság elől, ugyanakkor nem is kötelesek minden információt" a nép tudtára adni.
- A rendőrségnek nincs nyilvánosságra hozatali kötelezettsége, a sajtónak adandó tájékoztatásról jogszabályok rendelkeznek, a rendőrség ezek alapján jár el - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. - Így, amennyiben ilyen tárgyú megkeresés érkezik, azt a jogszabályi előírásoknak megfelelően teljesíteni kell, szó sincs tehát arról, hogy egy bűncselekményt a rendőrség elhallgatna - szögezte le.
Palotás P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...

